…éjszaka van. Ma úgy nehezül el rajtam a nélküled-lét léleksúlya, mint vastag paplan, melyet folyvást lerugdosni vágyik magáról az ember, de ha kitakarja alóla magát, pár perc múlva reszketőn búvik meg alatta ismét…hiszen hiányodtól érzem, hogy voltál nekem, és talán a következő percben ismét érezhetlek…ahogy sosemvolt érintéseid felkúsznak bordáim létrafokán, egészen a szívemig, ahol valósággá válsz és megborzongok ujjaid ívének selyemfinom tapintásától…nem szorítom köréd érzelmeim fokozatosan szűkülő hurkát, szabadnak vágylak, mert érzem tenyered csókját életvonalam mentén, ölelésed belém égő nyomait bőröm kietlen végtelenségén…érezlek magamban, itt élsz kitéphetetlen valóként, miként hálószobánkba zárt, mécsvilág-illatokba esküdött, szerelmes szavak érzete…
Moha