Imádom a barátságos embereket - tudod, aki felemeli a kezét, amikor előreengeded a zebránál, akivel összenézel, és egymásra mosolyogtok, amikor egy vallási fanatikus imára fakad a metrón, aki szól, hogy "leejtettél egy ötöst", amikor leejtettél egy ötöst -, szóval azokat, akik egy csöppnyi boldogságot árasztanak, mert noha tudják, hogy a mindent átható ellenségesség érthető, de tudják azt is, hogy nem kötelező. És kevés van belőlük.

Anna Maxted

Ha az ember szívét összehasonlítod a tengerrel, akkor a víz lenne a mozdulatlan. Ha jellemezném a hullámokat, amelyek a felszínt verdesik, azok képviselnék az élvezetet, vagy még inkább a haragot. Nem. Ezek a szavak túl sekélyesek a tengernek. Ha tudni szeretnéd, mi van a tenger mélyén, nyisd ki a szemed a mozdulatlanság belsejében, és haladj folyamatos rúgásokkal a tengerfenék felé. Amit tudni akarsz, hogy milyen személy is vagy valójában, még ha a mélység végeláthatatlan is...

Arakawa Under The Bridge c. film

Ha rá akarok jönni, ki is vagyok valójában, mit jelent egész életem - meg kell ismernem mind a jövőm lehetőségeit, mind a múltamat; tudnom kell, hogy honnan jöttem és hová megyek. Ámbár tudjuk, hogy az útvesztő végén a halál vár ránk, én nem mindig tudtam ezt; nemrégen a bennem élő kamasz még azt hitte, hogy csak mások halnak meg - de most már látom, hogy az út, amelyet ezen az útvesztőn belül kiválasztok: ez tesz azzá, ami vagyok. Nemcsak dolog vagyok; létezési mód is - egy a sok-sok mód közül -, és az a tény, hogy ismerem az utat, amelyet eddig megtettem, és azokat is, amelyek számomra még megmaradtak, segít majd megértenem, hogy mi lesz belőlem.

Daniel Keyes

S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, amely egyetlen célod, tehát lelked (...) megismerése felé vezet. Nem könnyű ez. (...) Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd, eljutni utad végcéljához, lelked (...) megismeréséhez? Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.

Márai Sándor

Emlékszem, hogy egyik reggel hajnalban keltem, úgy éreztem, minden csupa lehetőség. Azt gondoltam, hát innen kezdődik a boldogság! Ez a kezdete! És persze mindig egyre több jön! Nem jöttem rá, hogy nem a kezdet volt. Maga volt a boldogság. Az volt A Pillanat. Épp akkor.

Az órák c. film

 

Sok ember fél a csendtől, a magánytól. Fél a tükörtől, amelyet a csend, a magány tart eléje. Mert az ember sohasem az, akinek társaságban látszik, akinek emberek között mutatja magát. Az ember mindig az, aki csendben, magányban... szembenéz önmagával.

Bozzay Margit

Azt gondoltam, ha felnövök majd, még több dolgot elérhetek. A legmagasabb ágon integető, finomnak tűnő gyümölcsöt. A gyönyörű kagylót, mely a homokban rejtőzik. Ha csak egy kicsit jobban kinyújtanám a kezem... azonban... ahogy az emberek elkezdik élni az életüket, nem nyújtják kezüket többet az ég felé, nem tárják ki az értékes szívüket, zavartan figyelmen kívül hagyják a legmélyebb vágyaikat.

Arakawa Under The Bridge c. film

 

A vers egy csoda.

Mármint, hogy honnan hull alá. Mint a csapóajtón a huzat és a fény, jön-megy  bennem a gyönyörű-gyötrelmes szó és kevés vagyok ahhoz, hogy betömjem a réseket.

Csak egy állna hatalmamban, hogy semmibe vegyem jöttét, érkeztét, és elszálljon, mint a füst, soha többé meg nem kaparintva azokat, pont azokat a szavakat… de a pazarlás nem áll hatalmamban - nem így neveltek.

Neudl Erika

Neudl Erika: Éjszakai Élőlények

Föltüzeli a Hold

a Fájdalmat

éjjel

a Remény mélyen

vackába búj

A Szagok Félelemmel

bélelve

élnek

Harangszó bim-bam

szemhéjamra

hull

vigaszul

Neudl Erika

Neudl Erika: A csend arcai

A csend olykor nyugalom

egy békés kis madár

jó lehet, ha a reggeled

síri csendben talál

csend lesz ha egy szín

a lelkedbe szakad

mondanád is már,

de a szó elakad

A csend gazdagság

tudás és liget

A csend erő,

Tartalmas sziget

A csend szeret.

Alkotó folyó.

Szeresd a csendet,

ha hozzád jó,

                               ha hozzád való.

Neudl Erika

Neudl Erika: Élet-út-kövek

A gyönyörű kavicson

patak rohan át

/játékos-/

nedvesen sötétülnek

földszínei

A hegy szikláin

szél hasít át

csonttá szárítva

éles széleit

A szobrász kövein

kés karcol át

csípőt ível

a kéz megint

Kő szíveden

a vér zubogna át

csak meleg lenne

csak meleg lenne

- ó Istenem! -

megint

Neudl Erika

Neudl Erika: Cseresznye az almafán

Az almafán ültem

és cseresznyéztem,

összeért a két fa

-         szerelmesképpen,

adta  ki-ki pirosló

gyümölcsét

az éhes vándornak,

kedves-szépen

Hosszú út közben

álltam meg, végre

megpillantva  e

tüneményt,

félreállva,

kilopva az időt

-         bár késtem –

mértem, próbáltam magamra

 a reményt

A cseresznye mézédes

roppanó teste

örömet adott

-         nem keveset –

kortyolva levét

oltva éhet-szomjat,

úgy mindennel

megbékéltetett.

Megállt az élet

és semmi sem

volt már

csak magamra maradt

boldog emlékezet,

ha pillanat van,

mit érdemes megélni;

az ajándék-létezés

megérkezett.

Magasról láttam

az utat, a fákat

magasról éltem

meg könnyen a

csatákat.

Erő volt akkor

 a cseresznyefában:

összehajló két szív

két koronában.

Szúrta a hátam

 a bozontos kéreg,

de nem adtam volna 

semmiért,

hogy élek,

Oly pici ajándék

lakott e fákban,

jó, hogy észrevettem

és meg is álltam…

Életfa volt ez

cseresznyés testben

nem is az számít,

mennyit is ettem...

Hátradőltem asztán’

a ferde ágon

nevetgéltem e

két-gyümölcs-kuszaságon...

Nem tudom,

mi volt ez,

hogy is magyarázzam?

Mi történt velem

ott a koronában…

 

Tán

sikerült megállnom

az élet peremén,

nem zúgva az idő

sebes kerekén

Neudl Erika