ismét magához ölelt

az est nélküled-szín mélye,

ahol nyikorgó léptekkel

osont el minden téged hívó gondolat,

mert elpihentem már benned régen,

mégis felriad valami,

a  Téged váró önmagamban...

még odakint sárga színnel pörgeti az ősz

lehulló gondolataimat,

minden egyes szót,

amely már úgy köti hozzám

léted, ahogy örökzöldek

őrzik meg féltett szeretőik

zöld ölelését...

és libben a nyár ringó szoknyája,

táncba vezeti gondolataim

csetlő vétkeit,

melyek egyetlen szívdobbanásod

melegét hordják,

mert elfogyhatatlan vagy bennem.

elalvó pillantásom pilládra zárul

bőrödön át lélegzik

megannyi sejtem,

hogy szó se férjen már

összehajló vonalunk közé...

...tovább álmodlak.

Moha

...az én hitem nem imádja a szenteket, vagy templomok oltárát, az én hitem mást ad, feloldoz és örök reménnyel irányt mutat, ha botladozom nappali éjben, mikor a fény utat mutatni képtelen, vagy mikor jó és rossz lényem egymást üldözve megbújnak énbennem; az én hitemnek akkor van ereje, ha saját imáját zengi s zsoltárok mormolása becéző szavak képében benned megelevenedik, az én hitemnek nincs kezdete vagy vége, s nincs földi helytartó képébe rejtett követe, csak őszinte és gyarló elevensége, lüktetése, miként lázas beteg vérkeringése táncol magaslatok fokán, majd zuhan a mélységbe.

Az én hitem egy ág belőlem, elvetett magod szárba szökkenése, színpompák váltakozása fekete-fehérségben, állandó megújulás örökzöldek sűrűjében, miként érted nyúló kezem a mindenség határát érinti, ahogy bársonyosságod tenyeremben nyugszik. Az én hitem ringató bölcsője vágyam koraszülött gyermekének, miként kiszolgáltatott az apróság az életszerű mindennapok tükrében, és óvni jobban kell, mint érzést vigyáztak valaha, hisz törékeny, mint jégfehér porcelánbaba, de bölcsőm korlátja simára dolgozott, mint a nemes acél, nem sért és nem felel semmiféle hegért, de ha gyarló módon kósza szálkám lágy érzésből vércseppet hasítana ki, örök ezermesterséggel csiszolom magam tovább, teszem fáradhatatlanul, ameddig elfogy belőlem fájdalmas sok hibám...

Moha

Bognár Barnabás: Nevető fény

Fény vagyok, elterülök,
és hullámot játszok a pocsolyán.
Erre jönnek az emberek,
grimaszokat küldenek felém,
s én nevetek azok tükröződő mosolyán.

Bognár Barnabás

Erdei Éva: Mielőtt elalszom

Most jó. Leírom, mielőtt

elszaladna irigy lábain

a szó, élvezem önfeledten.

Tárt karokkal érkezem

haza, két merítés közt

lopva figyelem, várom,

hogy keress. Lassan

szédülök, fejem szorítják

idegen szavak, s a tavaszi

levegő kimosta félelmeim.

Ha voltak egyáltalán,

könnyen levetkőztem.

Vajon mit látsz? higgy

magadnak, vágyad jó úton

jár, ha jön, bátran beköszön,

s szerelmem hellyel kínál.

Jó itt veled, átkarolva

megbújni, egy gyertya lángja

mellett duruzsolni, eltáncolni

rejtett titkaink. Múltunk

közös sírban, rajta kétségből

fonva hamis koszorú.

Csókot hintesz fáradt

szememre, hangod belesimul

fülembe, hallom mi bentről

zakatol. A jelzést figyelem,

rogyadozó szemhéjam

integet, lelkemen neon

felirattal. Megérkezel, ha

nem most, a következővel;

mosollyal álmodom sátras

várótermeket. Igaz ölelés

lapul a fénydobozban. Ez

most jó nagyon, gravírozott

Istenhozott a kirakatban.

Erdei Éva

Kahlil Gibran: A Próféta kertje

Az élet öregebb, mint minden, ami él; a szépség már szárnyalt, mielőtt a szép fogalma megszületett volna a Földön, és az igazság igaz volt már kimondása előtt is. Az élet énekel hallgatásunkban és álmodik, ha szunnyadunk. Még amikor levertek és csüggedtek vagyunk is, az élet bennünk örvendezik. És ha sírunk, az élet mosolyog a napon, és szabad akkor is, ha mi rabláncon vagyunk.

Gyakran sivárnak nevezzük az életet, de csak ha magunk is szomorúak és keserűek vagyunk; és gyakran tartjuk hasztalannak és üresnek, de csak akkor, ha lelkünk vigasztalan helyeken időz és szívünk elbizakodottsággal teli.

Az élet mély, csodálatos és távoli, és bár látomásaitok még a lába ujját sem érhetik fel, mégis közel van, és ha csak lélegzetetek fuvallata is eléri szívét, ha csak árnyékotok árnya is súrolja orcáját, leghalkabb kívánságotok visszhangja is tavasszá, s ősszé válik kebelén.

Az élet rejtett és fátylakba öltözött, miként magasabb énetek is elfátyolozott és rejtező. Ám ha az élet beszélni kezd, az összes szelek szavakká válnak, és ha újra megszólal, ajkatok mosolyát és szemetek könnyét is szavakká formázza.

És amikor az élet énekel, meghallják és értik azt a siketek, és amikor lassan közeleg, látják a vakok, és döbbent csodálattal követik.

Kahlil Gibran

Benyó Judit: Az ősz hálójában

I.

 

Az ősz hálójában,
vergődünk a szerelemben,
nem számít már,
az idő múlása,
csipkebogyók, vadkörték
lepergése, ízeinek savanyodása.
Minden ősszel,
levélzuhatagban, tékozlóan
járunk,
mulatozva, keringve, részegülten,
kesergő, őszi virágok között,
a vigasztaló, boldog élet szigetén
feltűnik egy álom –
messziről piroslanak
a hamvasszeder levelei,
a vadrózsabokor,
szárcsák, sirályok,
világítanak,
szélszaggatta fák, bokrok fölött.

II.

Szabad a szerelem ágyán
kinyújtózni,
majd belep bennünket
az éjszaka sötétje,
az őszi, forró szerelem növénykéi,
szárnyasan ránk borulnak –
míg beleesünk végül
a csókok vermébe.

 Benyó Judit

Pia Tafdrup: Madaras vágyakozás

 
Ó, ha e hangokból egyberakhatnék

egy madarat

hogy álmomból kirepülhessen

és bele a tiédbe

hogy daloljon a hóról és a tűzről

amíg csak tartanak

az ének üvegtiszta másodpercei.

Pia Tafdrup

Sulyok Vince fordítása

Poul Borum: Vonat halad tova

 

Vonat halad tova

hangzik a sípolása

állj meg állj meg kiabálnak rá a fák

de eredménytelenül

a vonat tovamegy

a hangja elhal

állj meg kiabál ránk az élet

mi azonban messze vagyunk már

Poul Borum

Sulyok Vince fordítása

Pia Tafdrup: Nyitott szemmel a vízben

Szavaid utat lelnek

hajszálaimon át

besurrannak fülembe

és apró kavicsokként

rakódnak álmaim aljára

a fény minden árnyalatában

ragyogva

csillogó fényesen akár a halak háta

s moccanás nélkül is miként a szem

tekint fel a világló víztükörre.

Pia Tafdrup

Sulyok Vince fordítása

Pia Tafdrup: A kezdet

Még itt susog bennem a hangod

de a hegedt sebnél nem hangosabban.

Búcsút mondtál

de nem hagytál többé egyedül lennem

álmomban sem s az ébrenlét óráiban sem.

A befejezés lett a kezdet.

Érzékelem hogy itt vagy

nagyobbá nőtt a szoba közben

mint amilyennek korábban megismertem.

Remegő gégefő a vékony bőr alatt.

Közelebb jöttél hozzám

Ahogy állat mögé lopódznak

hogy el ne tűnjön. Maradj csendben!

Tudom itt vagy most a szememben

de nem nézek föl.

Pia Tafdrup

Sulyok Vince fordítása

Poul Borum: Egynéhány boldog pillanat

Ma szeretnék visszaemlékezni

életem pár boldog pillanatára.

Biztosra veszem, ilyenek is voltak

s valahol meg is vannak még talán.

Fagyott csöppekként ott, ahonnan

most a könnyeim szivárognak.

Ha eléggé behatón gondolok

életem változékonyságára,

felolvadnak s fájnak talán.

A boldogság tán éppen ez a fájás

minden boldogságunk mögött.

És a pillanatok maguk csupán

a pillanatokban közömbösülnek.

Poul Borum

Sulyok Vince fordítása

Ole Sarvig: Az utak

Szerelmem!

Az arcod templomom volt.

Álltál fönt magasan

az erdőszélen

s fénylettél az utak felé,

amelyek lábadnál hevertek.

Álltál mindig csak és fénylettél,

valahányszor én birodalmad

útjait jártam.

Delekre emlékszem, mikor az arcod

félig oldalra fordítottad

a nyárutói erdő árnyai között…

S éjekre, mikor a hold órája

alól tekintettél merőn felém…

Halovány arcod mindig

nyomon követte napjaim,

hívott arról az erdőszélről.

Hiszen tudod. - Sokat utaztam.

De a te arcod tájait

el sose hagytam.

Ole Sarvig

Sulyok Vince fordítása

Ole Sarvig: Csillagkert

A csend szigetén élek.

Itt járkálok és őrzöm

szép csillagkertemet

fiatal nyírek szőke fátylai között.

Lázasan, vadul és meztelenül

virágoznak a csillagok.

Éjfél körül

ha nézem őket: tiszták,

harmatgyöngyözők, hajnalfrissek.

Fiatal csillagszüzek

1000 elégett

évezred illatát bocsátják

alá az éjben.

Ole Sarvig

                                                                                                                    Sulyok Vince fordítása

Gustaf Munch-Petersen: éjszakák

korsóból öntöm ki az álmokat

és kancsóból a bort -

hold és nap úszkál poharadban -

hörpintsünk hát belőle -

érzékeljük az élet illatát

ezer hasonló éjszaka után -

Gustaf Munch-Petersen

Sulyok Vince fordítása

Paul La Cour: Két otthon

Lépteim könnyűek:

alig érintem a füvet.

eljönnöm ide, a kezdet hajnalához

egyszerre volt könnyű s nehéz.

Elkísért ide az erdő, s a madarak

szép áriákkal itatták fülem.

A csend nyelvét az esőktől tanultam,

száram viharokban edződött.

A tenger-ringástól születtem újra,

rímek fakadtak gyenge számon.

Szemem sötét járatokba veszett bele.

Kezem a szeretet fonala vezeti előre.

Haragom vizeket választ szét.

Örömem könnyebb létű, mint a fény vagy árnyék.

Két otthonom van.

Élek a végső napok szigorúságában.

Élek valami titokzatos boldogságban. 

Paul La Cour 

Sulyok Vince fordítása

 

Talán, mint kitagadott galamb, úgy vágyom a szép szóra, egy mosoly nekem olyan, mintha elém hintett magva volna a legfinomabb szemű gabonának. Elkerget, ki félreismer, vagy bátortalanul kikerül, ki fél tőlem...A gyermek nevetve rohan utánam, de mielőtt megsebezne, minden rossz szándéka nélkül, tovaröppenek, és csak figyelem, ahogy másik társam felé indul, sikert keresve. Olykor egészen közel engedek magamhoz mindenkit, és érzem igaz mozdulatát a felém nyújtott kéznek, de gyakran megtéveszt az emberek túlzott azonossága, és fel sem ismerem ellenségeimet. Folyton kutatok, és keresem az arcokon a józan jóindulatot, s nem használom mindenkor szárnyaim...láthatja mindenki, köztetek járok, Emberek! 

De olykor felreppenek, mert a rohanó élet lábbal tipor rám, és nem figyeli, van gyengébb, vagy árvább, a futó léptek önzőn suhannak tovább, ilyenkor félreállok, vagy felszállok a magasba, és olyan helyet keresek magamnak, ahol élettér van, s ebben a lényeg, az Élet!

Erkélyeken kapaszkodva néha lopok magamnak pár meghitt pillanatot, betekintve átmelegszem, ahogy szemlélem a meleg otthont, bevágyódom, de mégis én a szabadsággal jegyeztem el magam, és mégis, én szintén párt választok, ha rügyet fakaszt a tavasz...

Moha

Rolf Hörler: Tükörkép

némelyik arc
visszatükrözi a legbensőt
a lelket
meztelenül kifelé

mer
becsületesen
álarc nélkül
önmaga lenni

némelyik arc
hű marad önmagához
az öröklétéből
közöl valamit

Rolf Hörler

Dabi István fordítása

Rolf Hörler: Szeretet

embereket szeretni
ölelni őket
megérteni
meleget érezni

a szeretetnek sohasem
lenne szabad véget érnie
nem lenne szabad
a hibákról
a bűnökről kérdezősködni
nem lenne szabad
birtokolni
önzetlenül kellene
végtelenül megértve
állandóan újonnan
és szabadon
fejlődnie

Rolf Hörler

Dabi István fordítása

Rolf Hörler: Békekívánságok

azt kívánom magamnak
és neked
hogy állandóan szabadságba
önzetlenül
vidáman és boldogan
a mostban
lélegezzünk
érezzünk
megértsünk
szeressünk
egészen emberek legyünk

Rolf Hörler

Dabi István fordítása

Rolf Hörler: Szerelmes vers

Nem tudom,
már hányszor
aludtam
én teveled,
amióta tudom,
hogy te vagy,
nélküled
akár csak egyszer is
előfordulhatott
és anélkül, hogy tudnám,
hogyan nézel ki
és hogyan formálták meg
a tested.

Nekem elég
tudni,
hogy vagy,
ahhoz, hogy gondolatban
veled aludjam
sokszor
napközben
vagy éjjel,
ha te akarod.

Rolf Hörler

Dabi István fordítása

Rolf Hörler: Most

most
lélegzem
s a gondolataim
visszafelé mennek

a tegnap
már nincs
hogy megváltoztassuk
végleg elmúlt

most
lélegzem
s a vágyam
előre halad

a holnapot
célratörően
jelent megtöltően
meg lehetne tervezni

most
lélegzem
nem a tegnapért
nem a holnapért

most
a
mostért
lélegzem

Rolf Hörler

Dabi István fordítása