2012. december 23., vasárnap


A Szeretet nem egy nap, nem a nyolcadik, hanem minden pillanat, gondolat, mozdulat és tett, amire születtünk, amivé váltunk, amit elérni vágyunk... 
Áldott Lélekünnepeket!


Moha

Marc Levy: Ki nem mondott szavaink


S akkor hirtelen a rengeteg arc között megláttam a te arcodat, ahogy felbukkant a fal tetején, portól szürke arcodat, és a szemedet. Te voltál az első ember, akit így pillantottam meg, te, a keletnémet, és én voltam az első nyugati lány, akit életedben láttál. 

Marc Levy

Marc Levy: Ki nem mondott szavaink

Hosszú percekig maradtál a fal tetején, mámoros tekintetünk nem tudott elszakadni egymástól. Ott volt előtted az új világ, amely felkínálta magát neked, de te az én arcomat fürkészted, mintha csak egy láthatatlanul feszülő szál kapcsolná össze a pillantásunkat. Úgy zokogtam, mint egy idióta, s te rám mosolyogtál. Átléptél a falon és leugrottál, én meg úgy tettem, mint a többiek, kitártam feléd a karomat. Rám estél, együtt gurultunk azon a földön, amit a lábad még sohasem tapodott. Németül kértél bocsánatot, én meg angolul köszöntem neked. Felálltál, leporoltad a vállamat, mintha ez a mozdulat mindig is hozzád tartozott volna. Beszéltél hozzám, amiből egy szót sem értettem. Ezért időnként megráztad a fejed. Nevettem, mert nevetséges voltál, és én, én még nálad is  a nevetségesebb. Kinyújtottad a kezed, és azt a keresztnevet tagoltad, amit később annyiszor fogok majd kimondani, azt a nevet, amit már oly régóta ejtettem ki. Tomas.

 Marc Levy

Marc Levy: Ki nem mondott szavaink

Tomas, Tomas, Tomas, elfelejtettem, milyen jó kimondani a nevedet. Elfelejtettem a hangodat, a gödröcskéidet, a mosolyodat, amíg meg nem láttam ezt a rajzot, ami hasonlít rád és eszembe juttatott. Ha tudtam volna aznap, amikor bejelentetted, hogy riporter szeretnél lenni, ha tudtam volna, hogyan végződik majd ez, azt mondtam volna, rossz ötlet.()…Egész éjszaka vitatkoztunk volna, és még reggel is, és másnap egész nap. Ha tudnád, mennyire hiányoznak a vitáink, Tomas. ()…Hogyan is tarthattalak volna vissza téged, akinek annyira hiányzott a szabadság? Neked volt igazad, Tomas, a világ egyik legszebb mesterségét űzted. 

Marc Levy

Marc Levy: Ki nem mondott szavaink


Lehetséges volna, hogy az az élet, ami annyi bajt okozott neked, megőrizte gyerekkori álmaidat, amit nálunk a szabadság elfojtott? Elhatároztuk, hogy segítünk neked, együtt róttuk Nyugat-Berlin utcáit. Határozottan lépkedtél, mintha már régen megbeszéltétek volna, hol találkoztok. Útközben fürkészve vizsgáltál minden egyes arcot, lökdösted a járókelőket, minduntalan hátrafordultál. A nap még nem kelt fel, amikor Antoine megállt egy tér közepén és azt kiabálta: „De megtudhatnánk legalább, mi a keresztneve annak a fickónak, akit már órák óta keresünk, mint a hülyék?” Nem értetted a kérdést, erre Antoine még hangosabban kezdett ordítozni: „név, Name, Vorname”. Dühbe gurultál, és te is üvöltve válaszoltál: „Knapp!” Így hívták a barátodat, akit kerestél. Akkor Antoine, hogy megértesse veled, nem rád lett mérges, elkezdte harsogni: „Knapp! Knapp!” Éktelen röhögéssel Mathias is csatlakozott hozzá, végül én is rákezdtem, hogy „Knapp, Knapp!”. Szinte táncra perdültünk, torkunk szakadtából énekeltük annak a barátnak a nevét, akit tíz éve kerestél. Az irdatlan tömegben egyszer csak hátrafordult egy arc. Láttam, ahogy a pillantásotok összeakadt: egy korodbeli férfi nézett rád. Szinte féltékeny lettem. Mint a hordából kivált két farkas, akik az erdő egy kanyargós ösvényén találkoznak, mozdulatlanul vizslattátok egymást. Aztán Knapp kimondta a neved, „Tomas?” Szép  volt, ahogy ott álltatok Nyugat-Berlin macskakövein. A karodba zártad a barátodat. Fenséges volt az arcotokon ragyogó öröm. Antoine sírva fakadt, Mathias vigasztalta. Ha ilyen hosszú ideig  el lettek volna választva egymástól, az ő találkozásuk  is ugyanolyan boldog lenne, bizonygatta. Antoine ere még jobban zokogott, mondván, hogy ez lehetetlen, hiszen nem is ismerik egymást olyan régóta. Te a legjobb barátod vállára hajtottad a fejed. Észrevetted, hogy nézlek, erre rögtön kiegyenesedtél, és még egyszer megismételted nekem: „A világ nagy, a barátság óriási”!

Marc Levy

Marc Levy: Ki nem mondott szavaink

Azt hittem, hogy a hazád csupa-csupa szürke, de itt minden színes volt. Az Atles Múzeum kapuja felé húztál. Az épület kívülről egy hatalmas kocka, de amikor beléptünk, a belső tér rotunda formájú volt. Még sosem láttam ehhez hasonló, ilyen különös, szinte hihetetlen építményt. A rotunda közepére vezettél, és megpörgettél saját magam körül, aztán újra meg újra, arra kényszerítve, hogy egyre gyorsabban forogjak, míg csak el nem szédülök. Úgy állítottad meg őrült keringésemet, hogy a karodba zártál, és azt mondtad: tessék, ilyen a német romantika, egy kör egy négyzet közepén, hogy bebizonyítsa, minden különbség összebékíthető.

Marc Levy