2013. január 30., szerda

...A Suttogó...


Csak te hiányzol változatlanul, végérvényesen, mert még mindig szeretlek és ez a folytonosság csak megerősít az érzelmemben.

Oravecz Imre
Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. Télen miért nem virágzik a cseresznyefa? Mert nem látja értelmét a kibontakozásnak, tudja, hogy a fagy elpusztítaná a szirmait, nem bízik a környezetében, érzi, hogy veszélyben van. Az emberi szívben is megbújik egy kis bimbó, de ha nincs, aki kedvesen rámosolyogjon, hozzá szóljon, akkor inkább bezárva marad.

Böjte Csaba
Mindannyian vágyunk arra, hogy felfigyeljenek ránk, megértsenek és dédelgessenek bennünket. Mindannyian különlegesnek és egyedinek érezzük magunkat, és sóvárgunk, hogy legyen valaki, aki hozzánk hasonlóan különleges, akivel kölcsönösen megbecsülhetjük egymást. Azt akarjuk, hogy legyen valaki, aki kiválaszt bennünket, és a maga világának közepébe helyez. Romantikát akarunk, hogy elevennek, szükségesnek és pótolhatatlannak érezhessük magunkat.

Shmuley Boteach
Egy ölelés (…) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.

Paulo Coelho
Amikor itt, a földön, emberként minden gátlás és félelem, minden gondolkodás és aggodalom nélkül megéled az érzelmeidet, megéled önmagadat. Amikor szeretsz, maga vagy a szeretet. Nincs ott az egód, hogy félj, nem jelenik meg az aggodalom, eszedbe sem jut a holnap…De még saját magad sem. Egyszerűen csak boldog vagy, mert hát te magad vagy a szeretet.

A.J.Christian
Próbáltál már félhomályban beszélgetni valakivel? Nem a szerelmeddel, de akár a barátoddal is! Mondjuk észrevétlenül leszállt az este, és besötétedett. Érezted, hogy őszintébb lettél? Érezted, ha valaki villanyt gyújt, hirtelen megváltozik közöttetek minden? Nem a szemeteket, a lelketeket vakítja a fény! Érezted, hogy a villany-fény valami meghittséget ver széjjel? „Jaj, oltsd el, olyan jó volt idáig sötétben beszélgetni!” Sötétben a lélek könnyebben válik meztelenné.

Müller Péter
A szeretet olyan, mint egy magányos hegyi kunyhó, amelyben az ember csak azt találja, amit magával visz…Az igaz szeretethez vezető úton az első lépés, hogy úgy kell a másikhoz odafordulni, hogy érte semmi jutalmat ne várjak, és magából az odafordulásból nyerjek magam számára boldogságot és megelégedettséget. Ha mégis kapok valamit, akkor az egy plusz ajándék.

Kurt Tepperwein
Az élet ugyanis nemcsak utazás, hanem szobrászmunka is. Az embernek nemcsak a világban már megvalósult lehetőségeket kell megcsodálnia, hanem a benne még ott lappangókat előhívnia, s belőlük magát minél különbbé megalkotnia…A napok vésőütéseivel valami szépet hozni ki, nem a kőből, hanem az élő anyagból, önmagunkból. 

Németh László

2013. január 13., vasárnap

Lehunyt szemmel tapogattam végig a napok üszkös maradványát, beleszagoltam a levegőbe, ami nem hozta a megnyugvást, majd hunyorogva átlestem szemfedőm gyűrt bársonyán a Téged-látás reményével...de nem voltál a rét vörös-pöttyös pipacsképű orcájában, és nem leltelek a bíbort hasító napfelkelte izzásában sem, de az esték betakartak a nálad-lét gondolatával, a sokszor elképzelt lélek-életképek víziójával, amikben megrajzoltalak magamnak, hogy végtelen távolságod tüskéi ne hasítsanak oly mély sebet rajtam...mégis hiány-cseppjeid serkennek belőle napról napra újra, ha nem érezhetem magam benned.

Moha
Levetettem én mindenem a porba, eléd vetettem büszkeségem és gőgöm megannyi átkos fegyverét, eléd terítettem az egyetlen érzelmet, amit nem szégyellek magamban, és mégis szégyenemmé vált, ha rosszul játszottam a hangszer érzéki húrjain, és zongorajátékomtól nem rezdültek meg szíved billentyűi...ha két passzus közt elmosódtam benned, és körvonallá sejlettem csak a lelkedben...bogozd ki  a  csomót, mely megköti bennem az élni-vágyást, és mázsája örvényt kelt a köröttem világban  és nélküled húz tölcsérszerű ürességbe, ahol nem talállak, mégis folyvást kereslek...rendületlen.

Moha
Egyetlen szavammal váltam pőre valósággá előtted, igazamat adtam a sóhajban, amivel kimondtam Neked, nem egyszer, hogy szeretlek... és maradtam ugyanaz, ahogy elhajlott ágak koronát fontak fejedre  a hópelyhek súlya alatt, vagy sötétlő felhőket szakított át a szivárvány száz-színű mosolya, és csilingelésekor a tavaszi gyöngyvirág gyermeki hangjának, vagy őszi avar reccsenő szonettjein táncoló hozzád-vágyakozásnak... mindenkor önmagam voltam, tündérmesék nélkül.

Moha
Nincs félelmetesebb lélekérzés, mint elveszíteni az utat, amin bensőnk járt, hátrapillantva nem meglátni a lábnyomokat, melyek odavezettek, ahol most állunk. Nincs kiszolgáltatottabb gondolat, mint a feleslegesség érzése, hogy felszálltunk valaki érzéseiből, mintha nem is lettünk volna, és nincs magányosabb érzés annál, amikor nincs felelet... és hiányzik a párhuzamos lélekút, az összefonódott érzelmi kirakó, ami itt van bennem, most is... és félve várakozom az ódon útjelző tábla alatt, hátha eltalálsz hozzám, újra...

Moha
Minden várt pillanatnak megvan az ellentéte Sorsunkban, ami már megtörtént, mégis minden átélt perc újjászületik a jövőben, de úgy várjuk, mintha egy idegen érzés volna. Igazából pedig a már átélt bizonyosság és örömérzet után vágyódik a lelkünk, amivel az eszünk és emlékezetünk kínozza szívünk, hogy ami volt, újra lehet, és átélhető...

Moha