Titok...

A.A. Milne: Micimackó

 

-Hogyan betűzöd azt, hogy szeretet?

-Azt nem betűzik. Azt érzik.

A.A. Milne: Micimackó

A.A. Milne: Micimackó

-Ha a saját lakásodat fújta volna le a szél, neked is valahova máshová kellene menned, mi, Malacka? Te mit csinálnál, ha a te házadat fújta volna le a szél?

De még mielőtt Malacka felelhetett volna, Micimackó megelőzte.

-Velem jönne lakni-mondta. Jönnél, Malacka?

Malacka mancsát rázta.

-Köszönöm, Micimackó-mondta. Örömmel jönnék.

A.A. Milne: Micimackó

A.A. Milne: Micimackó

 

-Te a legédesebb és legjobb Mackó vagy a világon – mondta Róbert Gida vigasztalóan.

-Ugye? – mondta Mackó reménykedve.

A.A. Milne: Micimackó

A.A. Milne: Micimackó

-Micimackó, ha majd...hiszen tudod...ha már majd Semmit se csinálok, eljössz ide néha hozzám?

-Még hogy én?

-Te, Micimackó.

-Te is itt leszel?

-Itt leszek, Micimackó...Igazán itt leszek...Megígérem, Micimackó.

-Így jó lesz – mondta Micimackó.

A.A.Milne: Micimackó

A.A. Milne: Micimackó

Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek.

A.A. Milne: Micimackó

A.A. Milne: Micimackó

Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled. 

A.A. Milne: Micimackó

Túl sokat tépelődünk, sok a feltételezés bennünk, és a „talánok” erdejében bolyongva félreértelmezett igazságok közé kuporodunk, féltve önmagunkat mindattól, aminek meg akarunk felelni.  Pedig elegendő egy percig odafigyelni a köröttünk zajló világra, ahogy egy katica mászik fel karunk vonalán, nem törődve jóváhagyásunkkal, vagy miként a mezei virágok nyújtóztatják évről évre szélesebbre szőnyegbe foglalt létük rojtjait...Csak léteznek, csupán kialakulnak a természet alkotó ötletei nyomán, és ártalmatlan „élettörvényeik” szerint meg-, és átélik mindazt, amire az Élet fazekas-keze megformálta őket...megfelelési kényszerek nélkül tanítanak minket.

Moha

 

Tudathasadás:

Várni, hogy már ne tudjak

Nélküled élni.

Moha

megremeg 

nem először 

és nem is utoljára, 

az a pillanat bennem, 

amikor elhiszem 

az álmot, 

hogy szerethetsz engem 

de utána kapok 

az illanásnak, 

mert magamnak vágyom 

lélek-kertem 

minden fűszálát, 
 ami talpad nyomán 

emlékezik lelkembe költözésedre

és pólya-melegbe 

csendesülve alszom el 

utánad 

sóhajló 

lélektakaróm 

védelmében...

Moha

Rossz fotográfus vagyok, soha nem találom el a beállított pillanatokat, érzéketlen vagyok a felajánlkozó témák iránt, amik mögött ezernyi perc és vívódó tökéletességre törekvés áll. Rossz bennem a művész, mert képeket festek lélekvásznaimra úgy, hogy semmiféle kompozíció nem vehető ki belőle, az alakok és elmosódások nem tükröznek szimmetriát és a határvonalak nem különülnek el élesen egymástól, inkább összeölelkezőek, olykor kivehetetlenek...éppen olyanok, mint én. Rosszak bennem a szabályszerűségek, mert folyvást levetve hányódnak a poros sarkok mélyén, éppen ott, ahol hátra hagytam őket...rosszak az értékrendek, amelyek oly’ katonás szigorral igyekeznek sorba állítani engem, de csorbák a világ metszőollói is, amik lenyesni próbálják kitárt karom, amit oldalt kitárva megemelek, hogy áttáncolva az élet bolondos dallamát, önmagam lehessek...

Moha

 

Akkor látod meg magadban igazán a fényt, mikor színtelen lélekidőkben észreveszed a szivárványt is a könnyeidben... 

Moha