30Y - Csönded vagyok

Kassák Lajos: Széltölcsér

Amit keresek 

a sötétben született 

és a fényben rejtőzik. 

Néha úgy gondolom 

én magam vagyok 

az amit keresek.

Kassák Lajos: Az ő nyomukban

Ellent mondok 

minden tagadásnak minden ígéretben megfürdök hogy jókedvűen nézzek szembe a veszedelemmel. Nehéz az élet és gyalázatosan tekervényes az út, amely a halálba vezet. 

De én állítom be az óramutatót, hogy ne hajszoljon folyvást az idő sivatagában. 

Meg akarom oldani feladataimat 

és őrizet nélkül akarok csavarogni 

mintha azok lábnyomát keresném 

akik szeretnek engem 

és akiket én is szeretek.

Kassák Lajos: Elpiszkolt színek

Levelet kéne írnom és béna a karom. 

Úgy érzem, mintha béna lenne a karom 

de lehet, hogy az egésznek az agyonnyúzott orvosi könyv az oka, amit egy 

antikvárius pultja alól halásztam elő és olvasgattam az éjszaka. 

Valószínűleg, mint annyian mások 

korunk áldozata vagyok 

ezerszer meghajszolt 

s már túlérzékeny. 

Szeretnék egy mély hidegvízű tó közelében élni 

vagy olyan hegy lábánál 

amelynek hópártáján alácsurog a napfény. 

Számvetést csinálok 

fehér táblára írom 

sorsomat 

s nem akarok többé 

panaszkodni.

Kassák Lajos: Hanyatt a fűben

Ezt a szép délutánt 

örökre magamhoz szeretném horgonyozni. 

Gyöngyök díszítik homlokom 

és élvezem a szomjúságot 

akár egy túlfűtött szerelmes. 

Innen és túl vagyok mindenen. 

Élet. Forrón lüktető élet. 

Milyen csodálatos 

csukott szemekkel is látom a világot.

Kassák Lajos: Szorongás

Pillantásod tüzének 

kezed puha lengésének 

emléke 

lassan 

elfonnyad. 

Pedig szép voltál 

te voltál Semiramis kertje 

tejút az égen 

Notre Dame harangja 

gyümölcsök íze 

fémek nemes ötvözete is 

te voltál. 

Elfordulok 

a kőrisfától 

alatta ültünk utoljára 

könnyeim, mint kavicsok hullanak alá 

a szakadékba 

ami elől 

félve hátrálok.

Kassák Lajos: Vajúdás

Írni kell nemcsak kis verseket 

hanem élettel telített nagy költeményeket is mogorva hangú förmedvényeket és szelíd rózsafüzérét a szavaknak. 

Papírom az asztal üveglapján fehérlik 

oly tiszta még hogy félek megérinteni. 

Félek a múltamtól és hogyan adjam át magam a pillanatnak, mikor a szívem mélyére látni hogyan 

árusítsam ki legrejtettebb titkaimat. 

Valószínűtlen térben 

a valószínűtlen városnak mely átsejlik álmaimon 

vannak házai de nincsenek otthonai 

vannak szerelmesei de nincsenek gyerekei 

csupa beton 

csupa vas 

csupa üveg 

és bizonytalanul inog a szélben. 

Ó életem életem 

vérem nyugtalan lüktetése 

húsomból kitépett szavaim 

bejárt távolságok 

szép szerelmeim 

egy csokorba kötve 

az alkonyi ég alatt lángoltok. 

Mondjátok el hogy ki vagyok én 

s az élet milyen összebogozott szálaival bajlódom. 

Most egy híd közepén állok 

várom hogy alaki emberi hangon szólítson 

de a víz fekete tükrében csak 

ezer szilánkká tört homlokomat 

arcom remegő barázdáit látom. 

A mélység indái fonják be szívemet 

és olyan néma vagyok 

mint a kialudt lámpák körülöttem 

s vajon élek-e egyáltalán 

felvetem  a kérdést 

de nem tudok rá válaszolni.

Terhes vagyok a világtól 

és nem szülhetem meg gyermekét.

Kassák Lajos: Példabeszéd helyett (részlet)

Abból élek, hogy nem félek a haláltól. Élvezni tudom, ami tilos, s nem azt utálom, aki szolgál, hanem aki szolgálatot követel a gyöngébbtől. Kemény homlokom fájó idegeim bozótját rejti, halak, madarak és dús növényzet élnek sűrűjében, védenek árulóim és rágalmazóim ellen. Miután fejemre hullt ítéletük, a magam céljának mezsgyéjére léptem ismét. Megtaláltam otthonom s a színes asztali abroszt, amivel eltakarhatom fájdalmam. Nem állok meg az örvény szélén, úszom tovább az ér ellen.

Kassák Lajos: Ő is

Kifordult a szememből 

s azon az úton haladt tovább 

amely a palánk mögött 

porzik fehéren. 

Csak az az út 

világított előtte 

s csak én tudtam távozását. 

Tépett rongyok 

a csillagtalan égen. 

Valamiféle állat vinnyog 

a szél karmai között. 

Mintha viharban állnék 

pedig csend van 

befonnak az éjszaka szárnypihéi 

lélegezni sem merek.

Kassák Lajos: Virradat

Virágos kert

 a hajnal ölében. 

Szőlőfürtöt 

csipeget egy rigó. 

A sűrű porban 

juhnyáj vonul 

gyapjúbundákban. 

Én a verandán 

dolgozom 

köröttem csend 

tollam hegyén 

fény.

Kassák Lajos: Magatartás

Semmiről sem akarlak meggyőzni 

élj szíved törvénye szerint 

szorongás és pátosz nélkül. 

Légy jóban önmagaddal 

ez a legfontosabb.

Lásd 

én is egyedül élek

csónakom farában ülve

evezők nélkül

csurgok lefelé a folyón

mely zátonyok és szigetek között

siet a tengerbe.

Tom Odell - Another love

Hiába látszik valaki erősnek és magabiztosnak, attól még könnyen lehet elveszett és zavarodott. És aki elveszett és zavarodott, az kifejleszt magában mindenféle önvédelmi mechanizmust, ami felvértezi a külvilág ellen.

Karafiáth Orsolya

Csitáry-Hock Tamás: Ismerlek...

Nem azért, amit elmondtál magadról. Nem a megfogalmazott mondataidból. Nem csak azokból. Mert van, hogy nem a sorokban, hanem azok között beszélgetsz a másikkal. A látszólag semleges szavak mögött ott rejlik a tartalom. Amit csak Ti ketten értetek, éreztek meg. A nyíltan ki nem mondott lényeget, érzéseket, mondandót. Van, hogy a szavak beszélnek, van, hogy a szavak hiánya beszél. Mindennél érthetőbben, mindennél világosabban...és mindennél őszintébben...Igazul.

Minden emberben benne van az isteni szikra. A lelki érettség foka dönti el, mikor kezdünk kutatni rejtett énünk után. Az, aki nem a saját útját járja, előbb-utóbb megbetegszik, hiszen minden fizikai fájdalom, rossz érzés üzenet a lelkünktől. (…) A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniát. Csak ez számít, semmi más.

Szepes Mária

Wass Albert: Zsoltár és trombitaszó

Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen, szürke kis patkányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.

Paszternák Éva: Most kezdek élni...

Most kezdek élni, végre most,

csilingelj sárga villamos,

zakatolj bennem ócska járgány,

szökdel a jövő már a járdán,

kopogj te boldog tűsarok,

most kezdek élni, végre most!

Asztalos-Varga Csilla: ...kell egy kéz...

A tálcán az ott hagyott gyöngyök várják sorsukat, hogy valaki szépen, megtervezve, pontosan felfűzze őket.

Minden a helyére kerül, kiszámítható, átalakítható, a lánc egésszé kovácsolja össze a „különt”.

A kéz néha meg-megremeg, hiszen csak magára számíthat. Szeretne erős, téphetetlen lánccá kovácsolódni a gyönggyel.

Egy forró gondolat fut rajta végig.

S a könnyek gyöngyként gurulnak.