Őri István: Már nem számolom

már nem számolom
hányszor mondtam
“Uram, irgalmazz!”
már nem számolom
hányszor vált sóhajjá
vagy üvöltéssé
a gondolat
már nem számolom
a perceket
az órákat, az éveket
csak pergetem
mint a bölcs
a fáradt
homokszemeket
és várok
már nem számolom
a boldog perceket
mert boldog percek
nincsenek
már nem számolom
a csillagokat
mert a csillagokat
számbavenni
csak Veled lehet
már nem számolom
az álmatlan éjszakákat
a sűrű, fojtó álmokat
már nem számolom
a megkönnyebbülés hangjait:
“Végre! Itt az est.
Ez a nap is elszaladt!”
már nem számolom
hányszor láttalak
amint jössz felém
már nem számolom
hányszor hívtalak
s nem jöttél

már nem számolom
mi még visszavan
mert azt Te tudod, Uram
de ha tudnám is
akkor sem venném sorba
a napokat
mert a napok nélküled
Kedves
nem léteznek
mint a világ sem
mi csak egy árny
hangzavar
homály
lét
értelem nélkül

már nem számolok semmit
csak várok
Rád
valakire
valamire

várok

Őri István

Popa Florian Matei emlékére...

George Cosbuc: Utolsó kívánság

Nyomorék vagy! Ma koldusként
Térsz otthonodba vissza,
S micsoda fess legény voltál!
De mit törődsz most azzal!
Megláthatod a faludat,
Házatokat a völgyben,
Zokogva rohan majd szegény
Anyád elébed.

Én meghalni maradok itt 
Az istentelenekkel! 
Úgy érzem, nem érem meg 
Élve a holnap reggelt.
Úgy visznek majd a gödörig -
Húsz holttal egy szekéren,
S jó az Isten, ha egy kereszt
Jut a végéhez.

Szerettük egymást gyermekként,
Mint testvérek – sőt, jobban.
Utolsó pénzem felét is
Mindig neked adtam.
Te tűzzel-vassal rohantál
segíteni, ha kellett,
A Jóisten fizesse meg,
Mert nagy, és kegyes!

Most jól figyelj: ha kérdeznék
A faluban jöttömet,
Igazság helyett annyit mondj:
Nem voltam együtt veled…
Más regimentnél szolgáltam.
Vagy mondj bármit, mi tetszik,
Hogy élek-e, vagy halok, úgy-
sem számít nekik.

És anyámnak, oh Istenem,
Bár érzéke becsapná! -
Mondd, hogy sebesülten
Mágurele-nél hagytál,
De nemsokára érkezem!
- Ez lenne kívánságom,
Hisz eszét vesztené szegény
Sejtve halálom.

Te bíztasd őt, nap-nap után,
Mesélj rólam bármit,
Öreg szegény, talán nincs is
Sok idő haláláig.
Miért legyen még nehezebb
rövidke élete?
Hisz kívülem régóta nincs
Neki senkije.

S ha egyszer úgy hozná a sors,
Hogy összefutsz Linával,
Mondd neki, hogy jól vagyok -
Menjen férjhez bátran.
Te mélyen fürkészd szemeit,
Megtudni, mit érez,
S ha úgy látod nem érdekli
Élek – nem élek,

Mondd, hogy rothadó szalmán
Hagytál sebesülten,
Az orvos barázdákat vájt
Húsomba mélyen,
Hogy vad kínoktól gyötörve
Vergődtem éjjel-nappal,
S ő halálomkor is velem
volt gondolatban.

Ha rezzenéstelen szemét
Homályosodni véled,
Ne vigasztald! Felesleges,
Menj utadra, kérlek.
Amint egy hervadó levél
Nem hozza el az őszt sem,
Úgy szemeiben egy könnycsepp
Semmit nem jelent!

Most add kezed! Kürt hangja hív,
Indulásra készen,
Az Olt-nak vidd üdvözletem,
Ha arra jársz éppen,
S mielőtt végleg elválnánk,
Egy utolsó kívánság:
Csókold meg helyettem is
Hazánknak porát!

Fordította: P. Tóth Irén

Kovács Erika (Málna): a lány

Tegnap szívből jövőn 
kacagott a lány.

Arcán folyt könnye,  majd elcsendesült

és sóhaj-neszek kuporodtak ölébe.

Tó partján összegömbölyödött,

mint ottfelejtett ajándék

nem létező karácsonyfa alatt.

Lopott lélegzetben.

Imája elcsukló hangjába fulladt,

szíve lüktetése is

már csak a ritmust pazarolja...

Kovács Erika Málna

Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb.

Müller Péter