Válóczy Szilvia: Ha erdőben jársz

Ha erdőben jársz
Nyisd ki a szíved,
A kanyargó ösvényen
Engedd szárnyalni hited.
Engedd, hogy az ágak
Hajadhoz érjenek,
Hogy a sötét mohák
Kezedhez férjenek.

Ha erdőben jársz
Lélegezz mélyen,
Szívedbe vad félelem
Soha be ne térjen.
Hagyd, hogy a selymes fű
Virágot hordozzon,
Szemedben a büszke fény
Könnyekké omoljon.

Ha erdőben jársz
Állj meg egy percre,
Mert minden egyes lépted
Oly nagyon kereste.
Telepedj meg hűen
Mélyzöld takaróján,
Had ölelje lelked
Örökre és némán.

Válóczy Szilvia

André Erzsébet: pillanatok szőtte napok…

Hogy honnan jött, meg nem tudnám mondani,

mert bár, már az ősz futárának kalaplengetése
ringatta a fák lombjait, mondhatni mégis még
javában tombolt a nyár és a lengébe öltözött
táj buja ölébe fesztelen suhanó patak tükrén
sejtelmesen szikrát bontó napsugár lázasra
hevítette testem, orromban éreztem bódító,
magával ragadó, selymes illatát, ahogy egyre
közeledett. Ám még az is meglehet, egy
átvonuló későnyári felhő titkon lehullajtott
fájó könnycseppje rejtett zugában megbújva
érkezett. Úgy hittem! hogy eljő. A fülemüle
trillázása hozta, vagy a téren játszó gyerekek
csengő kacagása? a nyári zápor reám simította?
vagy még a nyárutótól zengő Hajnal hasadása?
Tán a szomorúfűz árnyéka sóhajtotta belém.
Hogy honnan jött Ő, azt egyszerűen nem tudom.
A lelkemhez simult, már bennem él, mégis félem én.
Félek, tán elérhetném, de meg nem tarthatom.

André Erzsébet

Chehem Watta: Az egyik csendből a másikba /részlet/

Neked küldöm.
Csomagolás nélkül.
Egyedül a csend csavarja be a pólyáiba.

...

Az, amit te írsz, az én kiáltásom.
Mondd meg nekem, hogy az, amit elhallgatsz
az, ami tintából a szavaink bölcsője lesz.

Chehem Watta

Dabi István fordítása

Marthi Anna: Készülve

A hold köntösét hegyekre teríti.
Lábával belép a csendbe,
nézem az ablakból
tótükrök messzeségét.
Csak néhány csillag
van a szekéren,
gördülne ablakomba.
Látom, s szinte el is érem.
Kedvesemről susognak
a fák.

Marthi Anna