Minden emberben benne van az isteni szikra. A lelki érettség foka dönti el, mikor kezdünk kutatni rejtett énünk után. Az, aki nem a saját útját járja, előbb-utóbb megbetegszik, hiszen minden fizikai fájdalom, rossz érzés üzenet a lelkünktől. (…) A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniát. Csak ez számít, semmi más.

Szepes Mária

Wass Albert: Zsoltár és trombitaszó

Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen, szürke kis patkányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.

Paszternák Éva: Most kezdek élni...

Most kezdek élni, végre most,

csilingelj sárga villamos,

zakatolj bennem ócska járgány,

szökdel a jövő már a járdán,

kopogj te boldog tűsarok,

most kezdek élni, végre most!

Asztalos-Varga Csilla: ...kell egy kéz...

A tálcán az ott hagyott gyöngyök várják sorsukat, hogy valaki szépen, megtervezve, pontosan felfűzze őket.

Minden a helyére kerül, kiszámítható, átalakítható, a lánc egésszé kovácsolja össze a „különt”.

A kéz néha meg-megremeg, hiszen csak magára számíthat. Szeretne erős, téphetetlen lánccá kovácsolódni a gyönggyel.

Egy forró gondolat fut rajta végig.

S a könnyek gyöngyként gurulnak.