Csontos Márta: Hangulat

 
Csak néhány toldalék

marad az igeragozásból.

Jelet

adni már nem tudok,

nincs hozzá közöm.

Eltévedt pont vagyok

a körön.

Erdők illatába kortyolok.

A délután szőttese mögött

lángolva táncolsz az ablakon.

Csontos Márta

Csontos Márta: Álmodik a valóság

A megmozdult ürességben

egyetlen, piszkos felhő az ég.

Ébredésem sugara fölém hajol.

Talán a szél hangja

zajong bennem, talán

a Hold udvara zár magába.

Véremet szívja a hajnal,

próbálom önnön fényemhez

szoktatni magam.

Csontos Márta

Csontos Márta: Rügyező fény

Csak a fény apró rügyei

koppannak szobám ablakán,

csak egy ünnepnek látszó

vasárnap hangulata nyújtózik,

s a párolgó délután aranyló

palástja libben a házak tűzfalán.

Szakadt gúnyában közeleg a szél,

a csend metszetein megfagy a dér,

sodor a körforgás lappangó indulata.

Gondolatok redőnye mögött

tombol az értelmes lázadás,

ősz könnyeibe szárad a lüktető vér.

Laza sóhajba öltözik szobám,

a dráma sokadik felvonásán táncolnak

a percek, pereg a dal agyam vakolatán.

Kétkedés köszörűjén vékonyodik

a mosoly védtelen felülete,

préda vagyok az idő harapásán.

A rügyek, mint apró tűzkövek

ölelik a tér vastagodó derekát,

biztonságom héja alá ül a magány.

Csak a várakozás bujkál

apró cellám rácsai közt,

s lelkembe szökik az alkotó vágy

Csontos Márta

Csontos Márta: Gondolat-kehely

 Gondolatban írom neked,

mit a gondolat rejthet csak el,

s a gondolat fonalából vágott

betűkkel fényed lapomon énekel.

Kehelybe öntött indulatom

forró gondolatok tüzes itala,

s a gondolatból születő varázsban

megszületik bennem a látszat valósága.

Gondolatom templomába zárom

az írást,mely őrzi lényeged,

s a kóbor gondolatok szikráiból

feléd görgetem a tűzkereket.

Gondolatban küldöm neked

a szavak testetlen ölelését,

s gondolatból festett ikonodra

szögelem dicsőséged költeményét.

Gondolatom szökdelő hullámán

szivárvány vagy a végtelen habon,

s gondolatom gyémánt pikkelyein

tenyeredbe merítem titkos kívánságom.

Gondolatban írom neked,

mit a gondolat rejthet csak el,

s a gondolat fonalából vágott

betűkkel fényed lapomon énekel.

Csontos Márta