Gyónhatatlan vagy bennem. Kimondhatatlan stigma. Megjelöltél ezer jellel, de múlt-színű vakolatként lepergett sosemvolt lélekszobáink fala. Süketen is hallom pontnyi léted hívószavát, és belélegzem rád-gondolásomat, hogy el ne juthasson hozzád...

Moha

lehetnék csendes árnyék falak metszetében, vagy sarok, amelyben elsuttogott imák lenyomata pihen; tenyér, amelyben az eljövendő rohanó életvonala serken, vagy elhajított kőről visszapattanó hang, ahogy távoli házfalról visszareppen...álom előtti végső gondolattá válhatnék, hogy ne vesszek el, amikor felfoszlik benned az ébrenlét...

Moha

Ha szeretlek, magamba zárlak. Kalitkád leszek nyitott rácsú szívemben. Elreppenő alakodra oltalmat kívánok, és kérdések nélkül hordalak tovább...amikor visszaérkezel...

Moha

Valami történt tegnap, mára rájöttem, hogy elmúlt. Nem árthat. Üvegcsébe zártam, akár nagymama a friss lekvárt és lélekkamrám polcára tettem. Holnap majd leveszem és messzire hajítom, ahogy minden tegnapom holnap-árnyékoló ballépését...

Moha