Becsukom a szemem, várok.
Várlak, hogy megjelenj.
S látom, ahogy jössz,
kezedben túlérett barack.
Eszed, s újra beléharapsz.
Leve ujjaid közt szétfolyik.
Merészen rácsöpög blúzodra.
„Talán mégis jobb lett volna
felsőmet levenni” mondtad,
s kacagtál egy nagyot, olyat,
hogy a fény, ahogy jött, kettéhasadt.
Világosodott és én kértem,
könyörögtem álmom mesterének:
még ne, ne vigyen a valóságba.
S jöttél felém, de már hiába.
Eltűnt az álomképed.
S egy halovány hajnali fénysugár
arcomon játszott, mint egy kis bogár.
Lénárd József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése