Bíbor Kata: Vadak szelíden

Azt képzelem: szatén vagyok,

nyár illatú motívumok,
hímző szál az ingen -
rád borulok, rád simulok
fenn a hegygerincen.

***

Nyereségvágyból
vádolom
előre megfontolt szándékod,
s én, az ártatlan,
ki hiába harcol:
lobogó tüzedbe hajlok.

***

Szép álmot üzentél
- üveggömböt gyermekszívemnek -
kérted forgassam
magamba:
kagylójukban megbújó igazgyöngyök
lettek.

***

A legyalult múlt szétmállott háncsok.
Porrá zúzott, lúdbőrös emlékeket
ernyedt tenyérrel a szélbe tárok.
Magamat a veleddel kibélelek.

***

Nem haldoklott,
nem volt búcsúzása,
és nem fájdalmat síró könnyeken
lett a sors
végső akarása:
beléd temettem tekintetem.

***

Bárány vagyok. Gyapjas
szavakkal göndörödöm hozzád.
Ínycsiklandozón látsz engem,
körbenyalod a szád.
Rajtad legel pillantásom:
ne egyél meg hamar.
Rámveted a farkasszemed -
ösztönvéred felfal.  

Bíbor Kata