2017. március 17., péntek

Nemes Nagy Ágnes: Lámpa



Lámpa van a szíved közepén,
Attól fénylik minden porcikád.
Lámpafényed bársonyosan szűröd,
Mégis, ahol vékonyabb a bőröd,
Rózsaszínben földereng a szád.

Hajad, az a fecske-fekete,
Lila szikrát pattogtat az éjben,
Köztük arcod csillog, mint a köd,
Augusztusi csillagok között - 
Lámpa van a szíved közepén.

- Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? - kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
- Nem... nem. Nem annyira ritkák. Csak hát... az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az... hogy mondjam neked? A szív ügye.
- Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
- Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
- Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
- Szeretlek! Nagyon!
- Jó éjszakát! - mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.

Alkyoni Papadaki

Zelk Zoltán: Nem emlékszem


Mit is akartam mondani?

Soha még olyan fontosat,
olyant, amitől az utak, 
az utcák meg a téli kertek,
a kertek meg a madarak
olyant, amitől...

Nem emlékszem, 
csak arra, hogy a hóesésben
az utak, kertek, madarak...

Pedig soha még oly szépet.
soha még oly fontosat...