…éjszaka van. Ma úgy nehezül el rajtam a nélküled-lét léleksúlya, mint vastag paplan, melyet folyvást lerugdosni vágyik magáról az ember, de ha kitakarja alóla magát, pár perc múlva reszketőn búvik meg alatta ismét…hiszen hiányodtól érzem, hogy voltál nekem, és talán a következő percben ismét érezhetlek…ahogy sosemvolt érintéseid felkúsznak bordáim létrafokán, egészen a szívemig, ahol valósággá válsz és megborzongok ujjaid ívének selyemfinom tapintásától…nem szorítom köréd érzelmeim fokozatosan szűkülő hurkát, szabadnak vágylak, mert érzem tenyered csókját életvonalam mentén, ölelésed belém égő nyomait bőröm kietlen végtelenségén…érezlek magamban, itt élsz kitéphetetlen valóként, miként hálószobánkba zárt, mécsvilág-illatokba esküdött, szerelmes szavak érzete…

Moha

gondolat-hullámhosszon

gondolat-hullámhosszon hagyom:

felemeld nyakig, letépd ruhám,

kibonts a bozót-bizonytalanból:

széles gondolat-hullámhosszon

magadhoz húzol, megragadlak,

belebódulsz céda pucérságomba,

izgága ölemet öledre lakatolom,

hívogató hajlataim varázstüzétől

cselszövő szerelemhamvasztáson

együtt emelkedem veled kéjben,

minden mozdulat hű választ kap:

szeretőknek szentelt bájvonás

arcomról arcodra átszálldogál,

a csenevész, nyápic portéka-vágy

érik lepedőn gondolat-napsugárnál

Zimonyi Zita

Ha legközelebb szólsz

Ha legközelebb szólsz
ajkadra öltöm vágyam
felruházom nyelved
szóvirágos ágyban
paplant is húzok rá
melegedjen meg benne
minden apró szavad
mintha szavam lenne:
hogy mennyire szeretlek...

Ha legközelebb szólsz
megfürdök dallamában
szólamodba dőlök
mély sóhajjá váltan
úgy szólok majd vissza
mint kit mézbe forgatnak
mézes-mázos hangon
igémmé fogadlak:
hogy mennyire szeretlek...

Ha legközelebb szólsz
mást többé meg sem hallok
másnak ajakáról
bármilyen szó csillog
csak a Te szavaddal
mondhatom el még szebben
mit képtelen voltam
ebben az egy versben:
hogy mennyire szeretlek...

Pogány Zoltán

Érzelmi éhség. Nem tudom, hogy létezik-e ennél erőteljesebb emberi szükséglet. Természetesen létezik erkölcs. Léteznek elvek. Ennél nem lehet erősebb egy nő bőrének illata, csípőjének ringása, hajának ébensége, a szájából ivott meleg bor íze... Vagy a szerelemben nincs erkölcs? Ilyenkor nem lehet tanulni a türelmet, amikor lépteket vársz, egy hangot s végtelen érintést. Megküzdhetsz az idővel, a várakozással, önmagaddal. Ez nem lehet bűn. Vele semmi sem bűn.. 

Tisza Kata

Rólad

Ma rólad szeretnék írni
Hol vagytok szavak?
Félek, ezen az éjszakán
Az álmok is alszanak
Csak én vagyok ébren,
Bennem a magány dalol
Talán messze-messze
Te már alszol valahol
És álmodsz is, tán rólam
De reggelre elfelejted
Érzed, egyre közelebb
Hoznak hozzám a
Rohanó percek
Aztán újra ellop a zord idő
Helyetted fakó álmok jönnek
Tiéd ajkamon minden mosoly
Tiéd szememen a könnycsepp
Nélküled csak csend vagyok
Nélküled csak remegés
Arra hogy mennyire szeretlek
Ezer szó is kevés

Veres Judit

Szerelmes dal

Jobb- vagy baloldalt feküdnöm, egyre megy,
felszelnem a dinnyét, vagy a pohárban csillogó
vizet néznem. A kecses gyertya mögötte
semmi: meglibbenő levegő
az éjben, nélküled.
Éjfél jön, s az ablak előtt lepihent
a páva, árnyas nagy virágcsokor.
Kanaladat egy tányér mélytüzű eper
közt hagytad még az alkonyatban.
Most tanulom tűrni a homályt,
e sűrű tussal kihúzott,
e nem-te-alkottad éjet;
szájamba könnyek íze gyűlik,
a virágok közt csipős szél szalad.
A homályban málló tégla alatt
elnémul a tücsök, s én a magány
aromáját ízlelgetem
az asztalnál két hallgatás között,
nélküled az éjben.

Jobb- vagy baloldalt feküdnöm, egyre megy,
ha a némaság ölel át, s a karóra könnyeden
számolja a percet, s elhamvad a cigarettavég...
Lázas ujjaim ott túlnan kutatnak,
már indulok is
vörös sálban, barna cipőben
nélküled, érted az éjszakába -

A csillagok közt hallom sóhajod!

Karl Krolow
Tótfalusi István fordítása

Látomás

Vak tekintetem mögött rejtőzöl.
Hiába is futnék:
önmagam látom testeden megpihenni.
Virágporrá hullunk szét
ahogy összeérő fáradt arcunk
a Nap felé fordítva szeretkezünk.

Hegymegi Rita

Szél

Szavad suttog a hátam mögött,
feléd nyújtom két kezem,
szoríts, míg a fuvallat ébred,
érintésedtől létezem.

Nezvál Eszter

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó szivárvány ég és föld között,
Utolsó álom, amit lázas aggyal álmodsz,
Utolsó angyal az életed fölött...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó tűz, amit remegve lángra gyújtasz,
Utolsó sziget, amelyben kiköt a tarka gálya,
Utolsó rózsa, amit életedre hullatsz...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki nem volt sohase még,
Utolsó, akire elborultan nézel,
Utolsó, aki egyben: a Kezdet és a Vég...

Szeretnék életed utolsó asszonya lenni...
Utolsó, aki tűzesőt permetez le rád,
Utolsó, aki szédülten repül veled az égig,
Utolsó... akire... lezuhan a szád...

Bozzay Margit

Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni. 

Nicholas Sparks

Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Tóth Árpád

Átnyúltam érted az éjen,

kerestelek a tegnap

bizonyosságában,

hiszen akkor és ott

léteztél nekem.

Lehanyatlik a hold is,

pár óra csupán még

a rád-gondolás

vágyédes menedéke.

…senki nem lát hunyt pilláim alatt…

Érezlek az éjszaka

csendes imáiban,

a sejtető árnyak

bíztató táncában,

hisz ölelésed rajzát

satírozzák körém.

Álom vagy csupán?

Halványarcú ígéret?

vagy pillanatok közti idő,

hogy összeállva

az örökkét nyújtsd nekem...?

Kövekké váltak

A szétguruló szavak,

Szürkén bámulják

Szememben a könnyet,

Melyet azért hullajtok, mert élsz.

…legszebb gondolat vagy bennem…

Moha

Téged!

Hányszor vallottam meg titokban,
halkan súgva a sötét semmiségnek,
Hányszor üzentem Neked szemem kiáltásával,
s könnycseppekbe írva, ha nem voltál velem,
Hányszor énekelte el a szívem tisztán,
csendben csicseregve,
Hányszor hallottam a zene hangjaiban,
és láttam a fák zöld lombjaiban,
Hányszor küldtem a telihold varázsával,
a szél piciny fuvallatával,
Hányszor álmodtam meg nyitott szemmel is,
és sóhajtottam magam elé:
- Mennyire szeretlek!

Bazsik Beatrix

Hajnal

Hűs szellő simogatja arcom,
ahogy a nyitott ablaknál állok.
Hófehér galambok gyűlnek körém,
Csak szárnysuhogásuk hallik..
csendben - a párkányon.
Velem vagy mindig
Most már tudom.
Egy részed belém ivódott mélyen,
s hordozom
- a hangod, a lényed.
Innen ez a a mélység,
a tisztaság
- s a nyugalom.
Lassan lecsukom szemem
- álmodom.
Ajkai végigszántanak
bőrömön, nyakamon,
mindenhol megérint
- s én hagyom.

Holló Csilla

Ábrándozás

Éjjelente, mikor az álom elkerül,
és mikor a csillagporos felhők átúsznak
szobám hársfaillattól édes bús egén,
és benéznek hozzám napok, csillagok és holdak,
kinyújtom a kezem feléd,
hogy kezedig érjek el...
Elsuttogom a neved,
hogy felébresszelek...
Ó, bár lenne nékem akkora hatalmam,
hogy a falvak s városok zátonyán át
hozzád juthatna szavam!
S mint egy kismadár ablakodba ülhetne lelkem,
hogy ébredésed édes örömét
jó hírként hozhatná a szívembe vissza...
De nem tudlak elérni a kezemmel:
mint olaj, oly sűrű az éj,
s elkerül a fény:
szobám fala rácsként bezár.
S nem hallod meg suttogó szavam sem:
mint kemény fagy sötét viharában
a méla csengettyűszó,
elhal suttogásom éjem árnyain.
De gondolataim egy szelíd angyal
elviszi hozzád
s ilyenkor az enyém vagy,
az enyém mindörökre...

Lajos Béla

Neked, mert szeretlek

Akkor is gyere, ha csak képzeletben hívlak,
mikor egy ölelésre vágyom titkon egyedül.

Lelkem tükrébe pillantva lásd meg a kérést,

érezd, hogy a szívem, csak hozzád menekül.

Egy kóbor madár voltam kitárt szárnyakkal,

mely szállt volna szabadon sosem nézve hátra,

de te megfékezted benne azt az őrült rohanást,

mellyel annyira vágyott az égi szabadságra.
Hát most engedd, hogy halkan megköszönjem,

amit értem tettél, teszel, ahogy szívből szeretsz,

s nézd el, ha könnycseppjeim válladra simulva,

vigaszt hozó szavakat, már csak nálad keres.

Még nem tudom az életem mikor ér majd véget,

mert a boldogság egyszer úgyis tovaröppen,

de azt tudom, hogy nélküled már nem akarok élni,

mert értelme sem lenne, ily kíntól meggyötörten.

Százszor eszembe jutnak veled töltött perceim,

az a sok, sok emlék, mely hozzám köt, bennem él,

mit nem vehet el tőlem sem ember, sem az idő,

mert amíg létezem itt hordom a szívem rejtekén.

Kun Magdolna

Elmondanám

Elmondanám, ha tudnám,

Szeretem meleg pillantásod,

Minden apró mozdulatod.

A mosolyt a szád sarkában,

A nagy sóhajt, mikor mérges vagy.

Szapora légzésed, ha megtalál a vágy,

Pislogásod rezgéseit,

Mikor zavartan nézel rám.

Hallgatásod, mikor minden fáj,

S mikor életedről mesélsz,

Szavaid mély igazát.

Szeretem, mikor őszintén ölelsz,

Suttogsz nekem.

Elmondanám, ha tudnám,

Mikor megcsókolsz,

Zsigereimben érzem szerelmed.

Szemed tükrében látok egy világot,

Ami nem is létezik talán,

Én mégis elhiszem, hogy a miénk.

Végh Szimonetta

Sokszor ülök itt percekig a válaszüzenet üressége előtt. Kezem a klaviatúrán nyugszik, és várom, hogy előtörjenek belőlem a szavak.
Mint ahogy most is. Nézem a cigaretta kéken felszálló füstjét és rád gondolok. Közben képek villannak elém.
Szeretném leírni mindazt, amit hosszú hetek óta nem tudok. Mert nincs rá vers, nincs dal, nincs kép. Csak az a dübörgő érzés a szívemben, a fülemben áramló vér zaja a szívdobbanásom nyomán.
És újra hozzákezdek. Mert nem tudom másnak, máshol elmondani. Tudom, érzem, hogy lehetetlen vállalkozás. Mert hogyan tudnám elmondani, hogy szeretnék néha rohanni, céltalanul, és nevetve-sírva megköszönni a világnak, hogy vagy, és magamhoz ölelni mindent. Hálát adni azért, hogy vagyok, és megélhetem mindezt. Kiállni egy sziklafal szélére, és belekiabálni a semmibe, hogy boldog vagyok.
Hogyan tudnám elmagyarázni az új értelmet kapott szavakat? Hogyan tudnám elmondani, hogy minden sejtemben érzem, hogy élek? Hogyan tudnám megmagyarázni, hogy Te nézel rám vissza a tükörből?
Most érzem, milyen kevés hozzá mindaz, ami rendelkezésemre áll.
Semmi vagyok. És mégis: általad Mindenné váltam.

Merlot

Érj el!

csintalan vágyakat
álmodik az éjjel
és azt képzeli
találkozott a szenvedéllyel

ez az éjszaka felgyújt
az érzés szinte lángol
buja nő lesz most
a szende kislányból

tested simítja
elnyújtózik kéjjel
merészen dacol most
minden veszéllyel

szeme tüze csábít
ajka csókot akar
tapadna hozzád a csípő
ölelne már a kar

mint tévelygő számára
mutat utat távoli fényjel
úgy hív, csábít a lány:
gyere már és érj el!

Komáromi János

Minden szerelmes úgy érzi, hogy valami hiányzik, mert a szerelem befejezetlen. Egy folyamat, nem egy dolog. Minden szerelmes elkerülhetetlenül hiányérzettel küzd. Ne értsd félre! Ez egyszerűen azt mutatja, hogy a szerelem alapjában véve dinamikus.
A szerelem olyan, mint a folyó, állandó mozgásban van. Magában a mozgásban rejlik a folyó élete. Ha egyszer megáll, mozdulatlan dolog lesz belőle; akkor már nem folyó többé. Maga a folyó szó is egy folyamatot jelöl, a hangzása is a mozgás érzetét nyújtja.
A szerelem egy folyó. Tehát ne legyen hiányérzeted; ez része a szerelem folyamatának. És jó, hogy nem befejezett. Amikor valami hiányzik, akkor tenned kell valamit - ez egy hívás a magasabb és magasabb csúcsok felől. Nem mintha teljességet éreznél, amikor eléred őket; a szerelem sosem lehet teljes, de ez benne a csodálatos, ezáltal marad élő örökké. És mindig azt fogod érezni, hogy az összhang nem tökéletes. Ez is természetes, mert amikor két ember találkozik, két különböző világ találkozik. Ha azt várod, hogy tökéletesen összeilljenek, akkor a lehetetlent várod, és az csalódást fog okozni. Legjobb esetben akad néhány pillanat - néhány ritka pillanat -, amikor minden összhangban van.
Így kell lennie. Minden erőddel dolgozz azon, hogy létrejöjjön ez az összhang, de mindig állj készen, ha nem sikerül tökéletesen. És ne nyugtalankodj miatta, különben egyre inkább kiesel a ritmusból. Csupán akkor jön el, ha nem nyugtalankodsz miatta. Csupán akkor történik meg, ha nem izgulsz miatta, amikor még csak nem is reméled - váratlanul toppan eléd.

Osho

Érezlek

Itt vagy.
Belesimultál napjaimba.
Ha arra gondolok,
Egyszer majd nem simogatsz,
Egyszer majd nem csókolsz,
Felsikít torkomból a kétségbeesés.

De vagy.
De szeretsz.
Szemed csillog, ha rám nézel.
Huncut nevetés bohóckodásomon
Már ott billen szemed sarkában
Még ki sem mondott mondaton.
Tudod, mindjárt egybeölelkezve
kacagunk boldog önfeledten.

Itt érezlek most is.
Pedig messze vagy.
Szívem felett játszó kis medálhoz ér a kezem,
És testemben vibráló boldogság önt el.
Ó ha le tudnám írni az érzést,
Mely most könnycseppben koppant az asztalon!
De nem tudom.
Leírhatatlan vonzalom.

Lenéztem a cseppre.
Benne csillogott szivárványszínben a boldogság.
A boldogság is könnyet csalhat a szembe.
Hosszú évek siralma, sivársága után,
Az ész nem akarja elhinni
Naponta ezerszer hallott suttogásod:
Örökké szeretlek.
Te vagy az életem.
Nélküled nem éltem.
Nélküled nem élhetek.
Ugye, nem hagysz el sosem?

Ó Istenem!
Mondd meg őszintén! Biztos, megérdemeltem,
Hogy sok-sok év után ennyire szeressenek?
Bűnös vagyok,
Mert szeretem minden idegszálammal,
Azt, akit nem szabadna,
Akibe beleremegek, ha hozzám ér.
Többször is elküldtem,
Hogy megnyugodjon a lelkiismeret.
Mindketten belehaltunk a vágyba,
Egymással átélt ezer csodába.
Megfogadtam, többet nem teszem,
Megyek, de csak ha ő küld el.

Itt vagy.
Igen itt érezlek.
Most is csilingel fülemben a nevetés,
Most is érzem ajkad puha selymét
Végigcsókolva bőrömön felejtve leheleted ízét.

Egymást szorítjuk.
Kapaszkodva a jövőbe.
Szavak nélkül is tudjuk:
Életünk lett e szerelem.

Helen Bereg

Utánad rohanok

 

Utánad rohanok képzeletben
szerelem bolondja lettem
megírtalak száznál több versben
nem tudom eléggé megköszönni,
hogy életre szerettél engem
öleléseink csodája a mindennapokon
átsegít majd engem, lelkeink is
ölelkeznek ebben a sosem-volt szép,
sosem-lesz más csodálatos szerelemben.

Börzsönyi Erika

Van úgy, hogy a „szeretlek” édesebben csordul egy ajakról, mint valaha is átéltük, erősebben tartja létünket, mint maga a Sors, olykor ebben a szóban rajzolódik ki elkövetkezendő életvonalunk. Elkoptathatatlanná válik, nem feslik fel a hazugságok szakadása mentén, hanem vakká és süketté tesz, hogy minden külvilági zajtól megvédje azt az igaz érzést, amelyből megszületett.

Moha

Nézz rám…se páncélom, se fullánkok...lábam mezítelen, akár a lelkem, hogy ne futhassak el előled…meg akarom adni magam Neked, mindenestül, hogy ne vérezzek el saját konok tagadásom miatt…szeretlek…látod hát, ajkaimra is szívszókat aggattam, és minden félelmemet, gátlásomat és hitetlenségemet levetettem, akárcsak megfáradt ruháimat…annyi éjjelen gondoltam Rád, hogy minden csillag érzelmeimről szóló verssort kapott, hogy rájuk pillantva soha nem olvasott szerelmi szonetté álljanak össze Neked…átöleltem a tavaszt hozó szellők csipkeszélét, hogy mikor rád simulnak,  érintésem borzongassa meg minden porcikád…és nyugovóra tértemkor csókom rejtem a kispárna mélyébe, ha egyszer akkor érkeznél, mikor épp veled álmodom, ébredésemig rád lehelje szívem melegét…

Moha

Ha nem félsz attól, hogy elveszítheted, akkor sosem vált igazán a részeddé.

Moha

Minden egyes napodon, mikor hangjának felkorbácsoló erejű emlékével ébredsz, megteszel egy lépést az úton, ami a lelkéhez vezet, és elérkezik egyszer a kereszteződés, ahol döntened kell, a szíve vagy a lelke felé lépdelsz tovább…jusson eszedbe akkor, hogy a szív egyetlen szerve a lélek;  ha annak biztonságot nyújtó menedéke nem rejt magába, akkor fájdalmas visszaútba kanyarodik csavargó léted, de összefonódó lelkeiteken át vezető útra lépve elég egyszer hátrapillantani, és meglátod, a visszautad nyomait már benőtte az éledező szerelem…

Moha

Az ébrenlétem és álmodásom közti távolságot végtelen hiányod hídja köti össze.

Moha

Hányszor mondjam, ismételjem újra, és súgjam füledbe, kiabáljam ki a világnak: Szeretlek!

Ahogy hagyom, hogy ez az érzés körbefussa testem, mint átható borzongás, fagyasztó hideglelés, felkiáltok magamban.
És sóhajok sorakoznak, melyek között megint itt van a felismerés: a boldogság remegése, a szerelem bizsergése, mely felvillanyoz, bántás, sértés ellen felvértez, bizonyos dolgokat kizárólagossá tesz, általad, érted, érettünk!
Merni, ennél bátrabban, nem lehet! Hinni, erősebben, senki nem hihet, mint ahogy én hiszek, és bízok magunkban, Édesem! A vágyak gátjait mi magunk emeltük, hogy aztán leküzdjük azokat! Az észérvek sorláncait tapasztalataink szülik, s bölcsességünk zúzza szét napról, napra! Légy gátat ledöntő puszta érzékiség! Légy inkább bölcs, mint tapasztalatlan eszes, hogy mindenki arcába bátran nevess! Nem kértem, hogy kísértsd a balszerencsét, csak, hogy vedd fel a kesztyűt, melyet az arcodba vágtak egykor!

És jól nézz a tükörbe, mert nem az vagy, kinek hisznek, s látod magad! Ne mások görbe tükrébe bámulj! Igaz tükörbe néz végre: az én szemembe!

Bartha Gabriella

Kedves

Ha nem vagy itt,
akkor is itt laksz velem,
akkor is itt a tenyerem,
ha szeretnéd hordanálak
ha tehetnék kedvedre bármit,
vagy csak úgy hagynálak békén
a gondolat fonalának végén,
csak tudhatnám,
hogy engem forog a kerék,
nyugodhatnám,
hogy belőlem cseppen
a vágy ágyadon,
és akkor én nem bánnám
ha nem szólnál
minden nap hozzám,
nem kell szórni szikrát
mindig nem lehet ünnep,
a sziklákon a madarak ülnek
sószagú szeleket, ha abból
csak egy szeletet kapok,
akkor is vánkosod vagyok,
és puhán alszom
a megnyugodott álmom
a homlokod alatt,
elég nekem
csak ez a falat kis valami,
csak tőled legyen!

Kerekesné Varga Veronika

Örök vágy

...Vajon érted-e, ha azt mondom, szeretlek!
Lelkembe örökre bevéstelek.
Mint a fatörzsbe karcolt szavak
elmémbe beleróttalak.
Mint forró lávatengerben a lét
úgy olvadsz testemben szét.
Mint hideg forrásban a fény
úgy áradsz vággyal felém.

Vajon hallod-e, ha azt mondom, akarlak!
Testembe végleg befogadnálak.
Mint a száraz termőföld a vízet
úgy szívnám be minden részedet.
Mint a lemenő nap az eget
úgy fonnám körbe lényedet.
Mint a rohanó folyó a tengerbe
úgy ömlenék szívemből szívedbe.

Vajon enyém leszel-e valaha?
Tested testemnek otthona
szíved szívemnek börtöne
lelked lelkemnek ígérve.

Csurai Zsófi

Édes tűz

éltetni vágylak-akarlak
megőrizni s-tartani
magamnak -
magunknak
mindaddig, míg élek
és szerelmed éltet,
míg vérem véreddel
egy vérré lészen -
mert akarlak - szeretlek
nagyon - nagyon...
úgy, olyannak, s ahogy
teremtésed óta
vagy
lettél
s leszel
mert hitem hogy leszel
sosem fogy el -
szeretlek -
gyönyörűn zsong
minden szavad
s minden csended bennem
akkor is ha elrejtőznek
a csillagok
s ha tudjuk:
holnap megint esni fog
és ágyba csalni a vágy,
ez édes tűz,
mely megéget, átjár,
s egészen
egymásnak ad minket

 Werbánszky Rudolf

Tündértánc

Sokszor hiszem, hogy csak a vágy szült.
Lassan merül, édesen felhevül..
de ébredéskor már nem leszel sehol.
Talán csak hozzám küldtek.
Gyönyörű látomás...
Éjszakám kedves Tündére vagy,
kezedben az áldás.
Embertestben szeretsz,
ízlelsz engem, önfeledten ölelsz...
nem kérsz semmit...azután odaadsz mindent!
- És Én megélem a csodát, elveszetten -
Mi az amit a szemed mesél?
Nem követel, nem kér,
nem szól, csak rám néz.
úgy, ahogy még senki...soha.
Mi az amit a kezed ad?
Hozzám érsz nevetve,
tenyered sima...semmi nincs benne.
Csak néha itt marad.
- ébredéskor tudom -
Ujjaid nyomában árok, de nem fáj
...nincs rá ok.
Beborít a selymes moha
mosolyod csillagtánc a sötétben
kacéran ragyog...
Ott születik meg a Világ....a minden.
Ilyenkor látom ember arcod!
Magával ragad és elvisz oda,
hol a Nő nevet,
vágyakkal telt a hangja,
akarja, hogy Lássam!
Lélekmezőin tavából
....esőből ihatom szavát.
Csak Nekem eljárt Tündértánc,
halkan lehulló könnyű lánc....
fut, nevet, szabad...szalad....
már minden pillanat marad.

Erdélyi Gábor

Hogyan mondjam el?

Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,

mint feslő bimbó a harmatot?

Hogy mondjam el, hogy kezem reszket,

és alva-ébren rád gondolok?

Hogy mondjam el a titkos sóhajt,

a vágy-burjánzó éjszakát?

Hogy mondjam el a drága szókat

néked, tenéked, drága lány?

Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,

mint szorgos méh a nektárcsepegést?

Hogy mondjam el, hogy égi enyhet

terítsz lelkemre, és a feledést?

Hogy mondjam el, hogy benned égve

életparázsló kedv derít?

Hogy mondjam el, hogy mennynek üdve

felejti bánat lakhelyit?

Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,

mint szomjú föld a szakadó esőt?

Hogy mondjam el, hogy földi ember

Így még nem szeretett soha nőt?

Hogy mondjam el, hogy menny malasztja

nem érhet föl egy csókodért?

Hogy mondjam el, hogy csókba fagyva

véled pusztulni üdvöt ér?

Hogy mondjam el, hogy úgy szeretlek,

mint holdsugár a bűvös éjt?

Hogy mondjam el, hogy a szívem rejtett

tükrében te vagy a Madonna-kép?

Hogy mondjam el a távol estet

és a borút, ha búcsúzunk?

Hogy mondjam el, hogy mondjam el?

Nem… nem, hiszen most álmodunk!

Zas Lóránt

Holdleány

A Hold leánya -

Díszes rokolyában -

Vígan perdül-fordul

Szerelemszobában.

Csillagtakarót vet

Álmai ágyára –

Ajkán édes dallam,

Szerelmesét várja.

Fazekas Miklós

Ők ketten... mindig csak ők ketten tudtak egymásra úgy ragyogni, akár ha két nap sétálgatna az égen, s azok figyelnék óvó szeretettel egymást. 

Raffai Sarolta

Kimondva oly kevés

 

Hideg,

nyirkos falak közt vergődött lelkem eddig
Szívem ólomládába zártam örökre,
Nem volt fény se árnyék, csak a szürke
Monoton morajlással folyt felkavarodott életem.
De Te átöleltél s felnyitottad két szemem,
Ahogy szívem nehéz koporsóját
Lágy napsugárban boldogan sóhajt
Egész létem, s érzem Veled megnyugodtam.
Átnyújtom szívemet teljes egészében,
Vigyázz rá kérlek.
Cserébe semmit sem kérek,
Csak had legyek szemeid tükörképe.
Szavakká formálva érzéseim ponttá törpülnek,
Boldog sóhajt szívok a világból,
Melyet Te jelentesz nekem, hogy mindig hiányzol
Kimondva oly’ kevés, ahogy az is,
Hogy mindennél jobban Szeretlek

Bódizs Péter

Tenyeremben maradt

Tenyeremben maradt az arcod,
magammal viszem az éjszakákba,
amikor útjukra indulnak a félelem
reggelig érő árnyékai,
amikor nincs más,
csak a visszhangzó
szívverések.

Tenyeremben maradt az arcod,
imára fonom az ujjaimat,
s vigyázok, össze ne gyűrjék
a nappalok,
amikor már csak egyetlen
vissza nem vonható pillanatot
áldoz fel a hallgatás,

amikor sötét éjszakát virágzik
a tekinteted.

Nagy István Attila

A szerelem ajándékát akkor kapjuk, ha a létezésnek már semmi más eszköze nincs ahhoz, hogy a szeretetlenségünkből kimozdítson. Amikor a magány börtönébe zártan (ahová a félelemtől menekülve, a biztonságot keresve egyedül és kizárólag mi magunk kulcsoltuk be magunkat) már a reménye is elszállt annak, hogy a másik embert észrevegyük, a másik emberre figyeljünk. Egy mindent átható érzést kapunk, elemi erejűt, ellenállhatatlant, amely lerombolja a biztonság, a védettség falát és kinn találjuk magunkat a valóságban mezítelenül, védtelenül, kiszolgáltatottan és boldogan. Beíratott minket az Isten a szeretet iskolájába.

Biegelbauer Pál