Hideg,
nyirkos falak közt vergődött lelkem eddigSzívem ólomládába zártam örökre,
Nem volt fény se árnyék, csak a szürke
Monoton morajlással folyt felkavarodott életem.
De Te átöleltél s felnyitottad két szemem,
Ahogy szívem nehéz koporsóját
Lágy napsugárban boldogan sóhajt
Egész létem, s érzem Veled megnyugodtam.
Átnyújtom szívemet teljes egészében,
Vigyázz rá kérlek.
Cserébe semmit sem kérek,
Csak had legyek szemeid tükörképe.
Szavakká formálva érzéseim ponttá törpülnek,
Boldog sóhajt szívok a világból,
Melyet Te jelentesz nekem, hogy mindig hiányzol
Kimondva oly’ kevés, ahogy az is,
Hogy mindennél jobban Szeretlek
Bódizs Péter
"Kimondva oly’ kevés, ahogy az is,
VálaszTörlésHogy mindennél jobban Szeretlek"
Igen, ez kevés! Ennél több kell!
Minden ami szép, minden, ami gyönyört, boldogságot ad, minden, ami lelkünkben megmarad, a szenvedély és lobogás örökkön tartó határtalan érzése!
Köszönöm Drága Moha!
Végtelen baráti szeretettel:
Miki