2011. szeptember 27., kedd


ismét magához ölelt
az est nélküled-szín mélye,
ahol nyikorgó léptekkel
osont el minden téged hívó gondolat,
mert elpihentem már benned régen,
mégis felriad valami,
a  Téged váró önmagamban...


még odakint sárga színnel pörgeti az ősz
lehulló gondolataimat,
minden egyes szót,
amely már úgy köti hozzám
léted, ahogy örökzöldek
őrzik meg féltett szeretőik
zöld ölelését...


és libben a nyár ringó szoknyája,
táncba vezeti gondolataim
csetlő vétkeit,
melyek egyetlen szívdobbanásod
melegét hordják,
mert elfogyhatatlan vagy bennem.


elalvó pillantásom pilládra zárul
bőrödön át lélegzik
megannyi sejtem,
hogy szó se férjen már
összehajló vonalunk közé...
...tovább álmodlak.

Moha




2011. szeptember 24., szombat


...az én hitem nem imádja a szenteket, vagy templomok oltárát, az én hitem mást ad, feloldoz és örök reménnyel irányt mutat, ha botladozom nappali éjben, mikor a fény utat mutatni képtelen, vagy mikor jó és rossz lényem egymást üldözve megbújnak énbennem; az én hitemnek akkor van ereje, ha saját imáját zengi s zsoltárok mormolása becéző szavak képében benned megelevenedik, az én hitemnek nincs kezdete vagy vége, s nincs földi helytartó képébe rejtett követe, csak őszinte és gyarló elevensége, lüktetése, miként lázas beteg vérkeringése táncol magaslatok fokán, majd zuhan a mélységbe.

Az én hitem egy ág belőlem, elvetett magod szárba szökkenése, színpompák váltakozása fekete-fehérségben, állandó megújulás örökzöldek sűrűjében, miként érted nyúló kezem a mindenség határát érinti, ahogy bársonyosságod tenyeremben nyugszik. Az én hitem ringató bölcsője vágyam koraszülött gyermekének, miként kiszolgáltatott az apróság az életszerű mindennapok tükrében, és óvni jobban kell, mint érzést vigyáztak valaha, hisz törékeny, mint jégfehér porcelánbaba, de bölcsőm korlátja simára dolgozott, mint a nemes acél, nem sért és nem felel semmiféle hegért, de ha gyarló módon kósza szálkám lágy érzésből vércseppet hasítana ki, örök ezermesterséggel csiszolom magam tovább, teszem fáradhatatlanul, ameddig elfogy belőlem fájdalmas sok hibám...

Moha

Bognár Barnabás: Nevető fény


Fény vagyok, elterülök,
és hullámot játszok a pocsolyán.
Erre jönnek az emberek,
grimaszokat küldenek felém,
s én nevetek azok tükröződő mosolyán.

Bognár Barnabás

Erdei Éva: Mielőtt elalszom


Most jó. Leírom, mielőtt
elszaladna irigy lábain
a szó, élvezem önfeledten.
Tárt karokkal érkezem
haza, két merítés közt
lopva figyelem, várom,
hogy keress. Lassan
szédülök, fejem szorítják
idegen szavak, s a tavaszi
levegő kimosta félelmeim.
Ha voltak egyáltalán,
könnyen levetkőztem.
Vajon mit látsz? higgy
magadnak, vágyad jó úton
jár, ha jön, bátran beköszön,
s szerelmem hellyel kínál.
Jó itt veled, átkarolva
megbújni, egy gyertya lángja
mellett duruzsolni, eltáncolni
rejtett titkaink. Múltunk
közös sírban, rajta kétségből
fonva hamis koszorú.
Csókot hintesz fáradt
szememre, hangod belesimul
fülembe, hallom mi bentről
zakatol. A jelzést figyelem,
rogyadozó szemhéjam
integet, lelkemen neon
felirattal. Megérkezel, ha
nem most, a következővel;
mosollyal álmodom sátras
várótermeket. Igaz ölelés
lapul a fénydobozban. Ez
most jó nagyon, gravírozott
Istenhozott a kirakatban.

Erdei Éva

Kahlil Gibran: A Próféta kertje


Az élet öregebb, mint minden, ami él; a szépség már szárnyalt, mielőtt a szép fogalma megszületett volna a Földön, és az igazság igaz volt már kimondása előtt is. Az élet énekel hallgatásunkban és álmodik, ha szunnyadunk. Még amikor levertek és csüggedtek vagyunk is, az élet bennünk örvendezik. És ha sírunk, az élet mosolyog a napon, és szabad akkor is, ha mi rabláncon vagyunk.
Gyakran sivárnak nevezzük az életet, de csak ha magunk is szomorúak és keserűek vagyunk; és gyakran tartjuk hasztalannak és üresnek, de csak akkor, ha lelkünk vigasztalan helyeken időz és szívünk elbizakodottsággal teli.
Az élet mély, csodálatos és távoli, és bár látomásaitok még a lába ujját sem érhetik fel, mégis közel van, és ha csak lélegzetetek fuvallata is eléri szívét, ha csak árnyékotok árnya is súrolja orcáját, leghalkabb kívánságotok visszhangja is tavasszá, s ősszé válik kebelén.
Az élet rejtett és fátylakba öltözött, miként magasabb énetek is elfátyolozott és rejtező. Ám ha az élet beszélni kezd, az összes szelek szavakká válnak, és ha újra megszólal, ajkatok mosolyát és szemetek könnyét is szavakká formázza.
És amikor az élet énekel, meghallják és értik azt a siketek, és amikor lassan közeleg, látják a vakok, és döbbent csodálattal követik.

Kahlil Gibran

Benyó Judit: Az ősz hálójában


I.

 

Az ősz hálójában,
vergődünk a szerelemben,
nem számít már,
az idő múlása,
csipkebogyók, vadkörték
lepergése, ízeinek savanyodása.
Minden ősszel,
levélzuhatagban, tékozlóan
járunk,
mulatozva, keringve, részegülten,
kesergő, őszi virágok között,
a vigasztaló, boldog élet szigetén
feltűnik egy álom –
messziről piroslanak
a hamvasszeder levelei,
a vadrózsabokor,
szárcsák, sirályok,
világítanak,
szélszaggatta fák, bokrok fölött.

II.
Szabad a szerelem ágyán
kinyújtózni,
majd belep bennünket
az éjszaka sötétje,
az őszi, forró szerelem növénykéi,
szárnyasan ránk borulnak –
míg beleesünk végül
a csókok vermébe.
 Benyó Judit


2011. szeptember 19., hétfő

Pia Tafdrup: Madaras vágyakozás

 
Ó, ha e hangokból egyberakhatnék
egy madarat
hogy álmomból kirepülhessen
és bele a tiédbe
hogy daloljon a hóról és a tűzről
amíg csak tartanak
az ének üvegtiszta másodpercei.

Pia Tafdrup
Sulyok Vince fordítása

Poul Borum: Vonat halad tova

 

Vonat halad tova
hangzik a sípolása
állj meg állj meg kiabálnak rá a fák
de eredménytelenül
a vonat tovamegy
a hangja elhal
állj meg kiabál ránk az élet
mi azonban messze vagyunk már

Poul Borum
Sulyok Vince fordítása

Pia Tafdrup: Nyitott szemmel a vízben


Szavaid utat lelnek
hajszálaimon át
besurrannak fülembe
és apró kavicsokként
rakódnak álmaim aljára
a fény minden árnyalatában
ragyogva
csillogó fényesen akár a halak háta
s moccanás nélkül is miként a szem
tekint fel a világló víztükörre.

Pia Tafdrup
Sulyok Vince fordítása

Pia Tafdrup: A kezdet


Még itt susog bennem a hangod
de a hegedt sebnél nem hangosabban.

Búcsút mondtál
de nem hagytál többé egyedül lennem
álmomban sem s az ébrenlét óráiban sem.

A befejezés lett a kezdet.
Érzékelem hogy itt vagy
nagyobbá nőtt a szoba közben
mint amilyennek korábban megismertem.
Remegő gégefő a vékony bőr alatt.

Közelebb jöttél hozzám
Ahogy állat mögé lopódznak
hogy el ne tűnjön. Maradj csendben!

Tudom itt vagy most a szememben
de nem nézek föl.

Pia Tafdrup
Sulyok Vince fordítása

Poul Borum: Egynéhány boldog pillanat


Ma szeretnék visszaemlékezni
életem pár boldog pillanatára.
Biztosra veszem, ilyenek is voltak
s valahol meg is vannak még talán.
Fagyott csöppekként ott, ahonnan
most a könnyeim szivárognak.
Ha eléggé behatón gondolok
életem változékonyságára,
felolvadnak s fájnak talán.
A boldogság tán éppen ez a fájás
minden boldogságunk mögött.
És a pillanatok maguk csupán
a pillanatokban közömbösülnek.

Poul Borum
Sulyok Vince fordítása

Ole Sarvig: Az utak

Szerelmem!
Az arcod templomom volt.
Álltál fönt magasan
az erdőszélen
s fénylettél az utak felé,
amelyek lábadnál hevertek.

Álltál mindig csak és fénylettél,
valahányszor én birodalmad
útjait jártam.

Delekre emlékszem, mikor az arcod
félig oldalra fordítottad
a nyárutói erdő árnyai között…
S éjekre, mikor a hold órája
alól tekintettél merőn felém…

Halovány arcod mindig
nyomon követte napjaim,
hívott arról az erdőszélről.

Hiszen tudod. - Sokat utaztam.
De a te arcod tájait
el sose hagytam.

Ole Sarvig
Sulyok Vince fordítása

Ole Sarvig: Csillagkert


A csend szigetén élek.
Itt járkálok és őrzöm
szép csillagkertemet
fiatal nyírek szőke fátylai között.
Lázasan, vadul és meztelenül
virágoznak a csillagok.
Éjfél körül
ha nézem őket: tiszták,
harmatgyöngyözők, hajnalfrissek.
Fiatal csillagszüzek
1000 elégett
évezred illatát bocsátják
alá az éjben.

Ole Sarvig
                                                                                                                    Sulyok Vince fordítása

Gustaf Munch-Petersen: éjszakák

korsóból öntöm ki az álmokat
és kancsóból a bort -
hold és nap úszkál poharadban -
hörpintsünk hát belőle -
érzékeljük az élet illatát
ezer hasonló éjszaka után -

Gustaf Munch-Petersen
Sulyok Vince fordítása

Paul La Cour: Két otthon


Lépteim könnyűek:
alig érintem a füvet.
eljönnöm ide, a kezdet hajnalához
egyszerre volt könnyű s nehéz.

Elkísért ide az erdő, s a madarak
szép áriákkal itatták fülem.
A csend nyelvét az esőktől tanultam,
száram viharokban edződött.

A tenger-ringástól születtem újra,
rímek fakadtak gyenge számon.
Szemem sötét járatokba veszett bele.
Kezem a szeretet fonala vezeti előre.

Haragom vizeket választ szét.
Örömem könnyebb létű, mint a fény vagy árnyék.
Két otthonom van.
Élek a végső napok szigorúságában.
Élek valami titokzatos boldogságban. 

Paul La Cour 
Sulyok Vince fordítása

 


2011. szeptember 14., szerda


Talán, mint kitagadott galamb, úgy vágyom a szép szóra, egy mosoly nekem olyan, mintha elém hintett magva volna a legfinomabb szemű gabonának. Elkerget, ki félreismer, vagy bátortalanul kikerül, ki fél tőlem...A gyermek nevetve rohan utánam, de mielőtt megsebezne, minden rossz szándéka nélkül, tovaröppenek, és csak figyelem, ahogy másik társam felé indul, sikert keresve. Olykor egészen közel engedek magamhoz mindenkit, és érzem igaz mozdulatát a felém nyújtott kéznek, de gyakran megtéveszt az emberek túlzott azonossága, és fel sem ismerem ellenségeimet. Folyton kutatok, és keresem az arcokon a józan jóindulatot, s nem használom mindenkor szárnyaim...láthatja mindenki, köztetek járok, Emberek! 

De olykor felreppenek, mert a rohanó élet lábbal tipor rám, és nem figyeli, van gyengébb, vagy árvább, a futó léptek önzőn suhannak tovább, ilyenkor félreállok, vagy felszállok a magasba, és olyan helyet keresek magamnak, ahol élettér van, s ebben a lényeg, az Élet!
Erkélyeken kapaszkodva néha lopok magamnak pár meghitt pillanatot, betekintve átmelegszem, ahogy szemlélem a meleg otthont, bevágyódom, de mégis én a szabadsággal jegyeztem el magam, és mégis, én szintén párt választok, ha rügyet fakaszt a tavasz...

Moha

Rolf Hörler: Tükörkép


némelyik arc
visszatükrözi a legbensőt
a lelket
meztelenül kifelé

mer
becsületesen
álarc nélkül
önmaga lenni

némelyik arc
hű marad önmagához
az öröklétéből
közöl valamit

Rolf Hörler
Dabi István fordítása

Rolf Hörler: Szeretet


embereket szeretni
ölelni őket
megérteni
meleget érezni

a szeretetnek sohasem
lenne szabad véget érnie
nem lenne szabad
a hibákról
a bűnökről kérdezősködni
nem lenne szabad
birtokolni
önzetlenül kellene
végtelenül megértve
állandóan újonnan
és szabadon
fejlődnie

Rolf Hörler
Dabi István fordítása

Rolf Hörler: Békekívánságok


azt kívánom magamnak
és neked
hogy állandóan szabadságba
önzetlenül
vidáman és boldogan
a mostban
lélegezzünk
érezzünk
megértsünk
szeressünk
egészen emberek legyünk

Rolf Hörler
Dabi István fordítása

Rolf Hörler: Szerelmes vers


Nem tudom,
már hányszor
aludtam
én teveled,
amióta tudom,
hogy te vagy,
nélküled
akár csak egyszer is
előfordulhatott
és anélkül, hogy tudnám,
hogyan nézel ki
és hogyan formálták meg
a tested.
Nekem elég
tudni,
hogy vagy,
ahhoz, hogy gondolatban
veled aludjam
sokszor
napközben
vagy éjjel,
ha te akarod.

Rolf Hörler
Dabi István fordítása

Rolf Hörler: Most


most
lélegzem
s a gondolataim
visszafelé mennek

a tegnap
már nincs
hogy megváltoztassuk
végleg elmúlt

most
lélegzem
s a vágyam
előre halad

a holnapot
célratörően
jelent megtöltően
meg lehetne tervezni

most
lélegzem
nem a tegnapért
nem a holnapért

most
a
mostért
lélegzem

Rolf Hörler
Dabi István fordítása

2011. szeptember 11., vasárnap


fejem a fűszálak közé hajtottam
és húnyt pilláim mögé képzeltem
a meg sem szólaló
hangokat, amik némaságukkal
belém marták hiányzó madárdalukat...

hallani lehetett a pipacsok szirmát
ahogy egymásra hajolva
felnevettek,
és kézfogót tartott milliónyi ág
táncoló levélkoszorúja,
majd  simogatón
szerelmet vallottak...

de ez mind meg sem hallhatóan
volt tökéletes,
valami kínzó némaság belém
temetkezett...

és éjjelente visszatértem
a csendes mező
végtelen pompájába
ahol újra hangokba fúlt
a nyárvég,
ahol csillagvirág-takaróját
csipkézte rám
a végtelen
újrakezdés...
Moha