Szerelmem!
Az arcod templomom volt.
Álltál fönt magasan
az erdőszélen
s fénylettél az utak felé,
amelyek lábadnál hevertek.
Álltál mindig csak és fénylettél,
valahányszor én birodalmad
útjait jártam.
Delekre emlékszem, mikor az arcod
félig oldalra fordítottad
a nyárutói erdő árnyai között…
S éjekre, mikor a hold órája
alól tekintettél merőn felém…
Halovány arcod mindig
nyomon követte napjaim,
hívott arról az erdőszélről.
Hiszen tudod. - Sokat utaztam.
De a te arcod tájait
el sose hagytam.
Ole Sarvig
Sulyok Vince fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése