2011. január 31., hétfő

Énekes madár

A szerelem? Tán leginkább olyan, mint a rózsa. S mint a rózsák között is a legszebb piros rózsa, amelyik ki tudja mikor, titkon fogamzik. Tán amikor lát egy csillagot, vaj amikor hozzáér egy napsugár. S akkor dobban meg valami… s osztán teste kezd lenni annak a valaminek, szép észrevétlen.

Tamási Áron

Eszembe jutott


Most az jutott eszembe, hogy a télen
még mondani akartam valamit.
Talán csak azt, hogy ne félj
egy napon, meglásd
mégiscsak kitavaszodik.
S még az jutott eszembe most
szívem, hogy egymásnak
mi tán sosem hazudtunk
csupán egyikünk sem tudott soha
bár egyetlenegy olyan igazságot
ami az lett volna a másiknak is.

Most pedig az jutott eszembe, drágám,
hogy egy verset készültem írni néked
— mióta már! — de valamiképp mindig elmaradt.
Igen, verset készültem írni arról,
hogy — bármi történt is — tudod a végén
tudod a dolgok végén egy napon
mégis csupán ketten leszünk
akik pontosan fogjuk tudni, hogy ki is,
hogy tulajdonképp ki is volt a másik?

S még az: ha van úgy,
hogy nem te vagy az eszembe
olyankor én már semmire sem gondolok.

Simonyi Imre
Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak te. 

Kevin Brooks

Feloldozás


Kereszted vagyok.
Hordozz, cipelj engem,
könnyű a testem, lebeg.
Kitárt karjaim fölötted
szárnyakat utánzó suhogással
lebbentik el a terhet.
Virágkoszorú kezem. 

Bűnöd vagyok,
mohó akarásod.
Lelkem befogad, másod
nem lehet
csak én oldalak fel,
én teszek válladra palástot.
Kimosom a szennyeket. 

Bírd el vétkem,
zavaros tévelygésem,
mikor szemembe hull a por,
s amikor én hurcollak
és töviskoszorú a holnap.
Viselj engem,
ékszered vagyok.  

Bíbor Kata

Vágyban égve

Megtört a csend,
körbeszelt a végtelen mennyillatú
közelség,
boldogságba mártott szelídség
aprózta a megváltott időt,
és életté álmodott percek között
sejtelmes mosolyban ringott
őrültnyi lázunk.

Kerestem azt a szót,
mit ajkadról elcsent a szél,
hideg volt, s a havas tér
mégis oly nyugodt.
Kezemben kezed szorított
féltőn forró érintéseket,
s ahogy lassú békémben
átjárta tested a képzelet,
hangod robajába szóródott
telhetetlen szívem.

Válóczy Szilvia

2011. január 27., csütörtök

Csak Veled élhetek...


Lelkembe nézz, mert én ott vagyok!
Gyötrődő, fájdalmas sebek között,
a téged féltő, sajgó perceken.
S a kiszáradt könnyektől felszakadt erek,
már oly régóta vérzenek.
Jéggé dermedt sóhajok fagyos magánya,
fojtogat, és csontomban didereg.
Ne csak az arcomat, megfáradt, ráncos bőrömet,
Hanem szívemet figyeld!
Mennyi kíntól vonaglik, érted aggódva,
Jajszó nélkül, szenvedőn?
Hogy selymes rétté legyen lábaid előtt,
ha erre jársz, fel ne sértsd magad,
hanem, mint lágy fuvallat, úgy lebegj.
Kezemhez simul apró kis kezed.
S az együtt töltött végtelen éveket,
érzem selymes bőrödön.
Hisz mindent nekem adtál.
Elém terítve tiszta, ragyogó lelkedet,
Most is,féltőn átölel tündöklő tekinteted.
Vigyázok rád, mert csak veled élhetek.


Sándor Gyula

A porban



Vannak igénytelen és elkoptatott kis szavak, olyan egyszerűek, mint egy szürke kavics, és mégis megremegtetik a szívünket. Minden attól függ, hogyan mondjuk ki.

Török Gyula

Azt akarom


Azt akarom, hogy úgy szeress,
ahogy a költő szereti önnön
szomorú gondolatait.

Azt akarom, hogy társam légy,
mint a csillagok a holdnak.

Azt akarom, hogy úgy szeress,
mint nap melegét a virágok.

Azt akarom, hogy úgy emlékezzél,
mint pásztor emlékezik a zöld
rétre és az édesvízű csermelyekre.

Azt akarom, hogy legyen egy
utad hozzám, s ne verj engem
végtelen fájdalommal.

Azt akarom, hogy igazi fény legyél,
hatalmas szívemet perzselő láng,
örök zene.

Uram, te nyitottad szerelemre
szemem, s ne tegyél rögtön
vakká, de legyen ez a szerelem
mégis akaratod szerint.

Zágorec-Csuka Judit


Hiszek benne, hogy az álmok szentek.
Elviszik a legsötétebb félelmeimet, s játékot faragnak belőlük.  

Evanescence

És később, a csöndes nyári esők idején, a fellegek széthintik (...) az álmoknak a darabkáit a költők meredek háztetőin, hogy az emberek ne éljenek az olyan ősi és különös titkok és csodák híre nélkül, amelyekről csupán a bolygók mesélnek egymásnak az éjszakában. 

Howard Phillips Lovecraft

2011. január 26., szerda

Néha




Néha, mikor eltévedt perceid közé lopózom, hogy simogassalak,
engedd, hogy ujjaimon érezzem,
a remegést…

Oldal Gyula

Nincs másom...




Nincs másom kívüled -
ócska, tépett, foltozott álmodás
talpam alatt "százezer út" göröngye,
mégis mind visszavezet hozzád.
Nyárból őszbe is csak feléd
s ha befurakszik kabátom alá a tél,
szívnek melege, mondd, leszel-e...
s leszek-e még... 

Mardi Miriam



A legcsendesebb erdőben se találsz békét - csak ha magaddal viszed.

Helen Exley

A szív

Néha már azt hisszük, hogy
pici, borsónyi szívünk van,
és mégis, néha az a makacs
mekkorát dobban - pedig,
milyen pontosan kiszámítva
egyazon ritmusra a vággyal,
együtt szunnyad a téllel
és együtt ébred a nyárral -
Tavasszal meg ujjong, zsibong,
ősszel meg majd elsárgul -
néha már én is azt hiszem,
és hogy hogyan dolgozik, üzen!
Mindig és fáradhatatlanul,
mi mégis mindig megijedünk
ha dobban egyet páratlanul.
És mikor rájövünk végre, hogy
milyen bolondos szívünk van,
és hogy ez a szív milyen nagy:
azt hisszük, mindenre képes,
és hogy mindent befogad.

Szita Zoltán

Isten bohócai


Utolsó? Csak annyit jelent, hogy sohase felejtsd el ezt a pillanatot.
Amíg közönyösen éled az életedet, gépiesen és megszokásból,
elsuhannak melletted a nagy dolgok.
Semmivé olvadnak az események.
De amikor azt mondják: "utolsó", a kép megáll,
hirtelen óriásivá növekszik lelkedben a pillanat, és nem felejted el soha.
Ha jól élsz, minden pillanatod "utolsó" pillanat lesz.
Nagy, piros betűs élmény!
Ha valamit "utoljára" látsz, jól megnézed.
A lelked lefényképezi,  és maradandóvá teszi.

Müller Péter

2011. január 24., hétfő

Nem kérdezek semmit...


Nem kérdezek semmit, - mit is mondhatnál -,
hisz gyolcsból szőtt szólepled az álca.
Ellobbant tarlótűz hamva a nyár,
avarba hullt álmaink románca.

 A kérdéseket se magyarázom.
Önző vagyok, hogy boldogabbnak láss
magadnál, akkor is, ha megalázol
s elemészti szívem a hallgatás.

 Mit elvettél, már nem adhatod vissza.
Mélybe zuhantam, mint a kőszikla,
még kapaszkodom beléd, - mindhiába -.

 Nem kérdezek semmit, hogy visszakérdezz,
elsiratlak mielőtt visszatérhetsz
újra társnak. A társtalanságba.

Seres László

A vörös liliom





Jó szív és szerelem: a kettő egy testvér. 

Anatole France

halvány erotika...

tudod
ha végre hozzád érek
majd vékony fények vibrálnak
minden sejtedben
a szenvedély meg
olyan mélyre rántja a tudatot
hogy szinte beleroppan a test
(- azt hiszem
a legnagyobb szentség lehet
veled szeretkezni -)

Csurai Zsófi
Érezte, hogy nagyon hasonlítanak egymásra. Két magányos ember repül a szélben, mint a pitypangmagok, és cipelik egymás kívánságait. Persze, megijedt az érzései miatt. A hite minden morzsájával szemben állt ez az érzés, de hiába próbálta, a szíve mégis gyorsabban kalapált, amikor a bőrük egymáshoz ért, és nem bírta megállni, hogy ne keresse, ha úgy gondolta, a közelben lehet. Nem tudta megakadályozni, hogy megszállja gondolatait. (...) Akkor is a karjai közé keveredett, ha nem tárta ki őket. Hívatlanul állított be, mégis kinyílt előtte minden ajtó, újra meg újra. Vonzotta a jelenléte, vonzották az érzések, amelyeket kiváltott belőle, vonzotta a csend, és vonzották a szavak. Beleszeretett.
Cecelia Ahern

Helyzetjelentés a tükörből


Sötéten dőltek rád a falak,
amikor megengedted, hogy
a gyengeség luxusa obszcén
sorokat firkáljon papírvékonnyá
használódott lelkeden.

Múltnélküli ember vagy.

Csak a hegek rovásírása sejtet
valamit, de kihaltak már a
lélek-archeológusok, úgyhogy-
biztonságban vagy.

Vőneki Adrienn

2011. január 22., szombat

Most még fáj...


Most még fáj,
most még éget.
Úgy elmennék,
s itt hagynálak
 téged
Ha bátor volnék,
könnyek nélkül
búcsút intenék
neked,
ha bátor volnál,
soha nem
engedted volna el
a kezemet

Kun Magdolna



Ami te vagy, annak kilencvenkilenc százaléka láthatatlan és érinthetetlen.

Richard Buckminster Fuller

Egyszerűen


Átlyuggatja délutánom a félelem.
Tegyél velem valamit.
Hiányod tompít, mint szürke fejfájás.
Lehántott gerezdjeim mögött
csupán ez vagyok.
Simogass csendes szavaiddal,
hiszen csak szeretetet koldulni jöttem hozzád.

Kardos Csongor





 Érezted-e már a szavak érintését, amelyek simogattak, gyógyítottak, vigasztaltak, talajt csúsztattak a lábad alá - és tapasztaltad-e a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását, s azt, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe?

Szepes Mária

A csend hangjai I.


Van néhány hang a zongorán,
Mely feléleszti haldokló szívemet.
Az éj felén túl, a fájdalom alkonyán
Most újra átgondolom létemet.

A cigarettámba most egy mélyet szívok;
Egyedül vagyok, csendben sírok;
S a zongora is lassan elhalkul…

Hornyák Yvette

Életem húrjai


Felhangolva várom, hogy életem dallamát
Eljátszd rajtam. Szép kezeddel végigsimítsd testemet,
mely már szinte hallatná csodás hangját. Húrjaim
megfeszülnek, amint közeledsz felém, bárcsak
megérintenél már…
Belesimulok ölelő karjaidba, átadom magam neked.
Erős, határozott kezed bátorságot önt belém, húrjaim
pattanásig feszülnek.
Megszólaltak végre a vágy hangjai, Előcsalogatva
belőlem a szerelem ritmusát.
Életem húrjain ezután nem is játszhat más…

Gál Andrea

Szívem a szívedre


Elfutni volna kedvem,
menekülnék messzire,
nem is olyan messze, csak
odaborulnék a szívedre.
Hallgatnám csendben,
érezném mennyire dobog,
válaszul visszadobognám:
Még mindig a tiéd vagyok!

Várok Rád - félek nem látsz,
nem ér el, de nyújtom a kezem,
elfelejtettél - mit tegyek? -
mondd meg Kedves, nekem.
Úgy hiányoznak a szavak,
a szád, a mosolyod, a szemed,
csak az emlékeimben él, milyen
gyöngéden érintett a kezed.

Néha elcsitulsz bennem,
néha a pokol tüze éget,
mert tudom, hogy nem lehet,
nem szabad szeretni Téged.
Parancsolnék én a szívemnek,
ne verjen, ne dobogjon hiába,
mégis - mit tehet az ész, ha
a szív érzi, ki az igazi párja.

Elfutni volna kedvem,
nem is olyan messzire,
a karjaid közé, csak
odaborulni a szívedre.

P.Pálffy Julianna

2011. január 19., szerda

Nyugalom


S szól egy dal valahol -
Száll az éjben, mint szelíd ölelés,
puha, bársony takaró,
olyan - léleksimogató
a nyugalom -
s a szív - csak dalol,
dalol -
tőlem távol,
valahol.

Fazekas Miklós

Mint...


térdre rogyva, mintha már erő sem lenne
nem lépve, nem araszolva
majd hanyatt feküdve a kék mozdulatlanba
lassan olyanná válva, mint akit
gúzsba vertek rontott álmok
(már nincs hitem a szenteltvízben)
úgy fekszem: világnak és csillagoknak hanyatt
elrejtve magamban, hogy
ne sejtse senki:
bennem azóta is
az egyetlen feltartott mozdulat vagy

Markovics Anita


Lelkek és göröngyök







Ha valaki őszintén számot vetne azzal a kérdéssel: "Mennyit örültem az elmúlt héten?"- sokszor riasztó eredményhez juthatna.

Popper Péter

Még szép lehetne


Úgy lenne szép, az a kávéházi este,
csörgő csészékre festeni az éj hívószavát,
arcokban kutatva, szemeket keresve,
gondolatban máshol járni órákon át 

Igenis szép lehetne, a forgalmas körút,
faggatni az időt, meddig tarthat így,
kezdeni mozdulni, feledni borút,
sikollyal csendet remélni - a fény úgy pirít 

Még az is szép lenne, az a rohanás,
lélekszakító igyekezettel láncolni emlékeket,
míg nyomod csak meteornyi villanás,
parázs lehetne, tűzbe kergetve 

Így lenne szép aztán az állomás fénye,
a morajból hallani cipőpárnyi kopogást,
búcsút intve az esti télnek - aztán tovább várni,
és nem szeretni senkit, senki mást 

Landorhegyi Zoltán

Sajnálom, de valamit még mondanom kell és csak pár pillanatom maradt. Sajnálok mindent, amit nem adhatok meg. (...) Nem vidíthatlak fel. Csak veled akartam megöregedni. Két vén trotty azon kuncog, hogyan hullik szét a testük. Együtt maradni, mint a képen a tónál. Ott van a mi mennyországunk. Sok minden hiányzik: könyvek, álmok, csókok és viták. Köszönök mindent! Köszönöm a kedvességed, köszönöm a gyerekeket! (...) Köszönöm, hogy mindig büszke lehettem rá, hogy veled vagyok! A bátorságot, a szelídséget, a tekintetedet, és hogy mindig meg akartalak érinteni! Te voltál az életem. És bocsáss meg minden kudarcomért!  

Csodás álmok jönnek c. film

2011. január 17., hétfő



Nap mint nap kell újra kivirágoztatnunk jóságunkat, szeretetünket és vágyunkat, mintha lelkünk is, testünk is akkor érintené először a másikét.

Schäffer Erzsébet

Repedés


Ékként hasítottál te
az életembe
és magad után
csak egy repedést hagytál.
Most próbálgatom
összeragasztani
életem két felét,
de széleit a sok vihar
már lekoptatta -
nem illenek össze.
Bárcsak - mondom -
az, aki most
nyílt szívvel jön felém,
bárcsak ő át tudná ugrani
ezt a hasadékot!

Zdravko Kiszjov
Dabi István fordítása


Élni, egy titokkal, mint a régi emberek, akik mindent elmondtak, leírtak vagy bevallottak, csak azt az egyet nem, ami a szívükben égett. Élni, mint a régi költők vagy gárdatisztek, akik párbajra mentek meghalni egy félreértés miatt, de kínpadon sem vallották be azt az egy nevet (sokféle kínpad van). Élni, pecséttel a szívünkön és ajkunkon, az égre nézni, mindenről beszélni, de arról az egyről hallgatni, halálig.

Márai Sándor

Mindent és semmit...


ahogy a tengernek színeket ád az ég,
ahogy szomjad oltja csörgedező patak,
ahogy neszező lomb álmot sző pilládra,
ahogy a friss széna illatába fogad,
ahogy a vadvirág nektárt ad a méhnek,
ahogy sűrű erdő zúgását a szélnek,
ahogy vigaszt adott a kietlen pusztában,
magányos lovasnak betyárcsárda fénye,
ahogy a jó anya megszidja a fiát,
ahogy a józanész békét a világnak,
úgy szeretek adni,

mert a fekete ég, ha az éj holdtalan,
morajló tengerek ringató ölében,
leli meg elveszett tündöklő csillagát.

Bihary József

egy pillanat



Abban a pillanatban,
amikor gondolataidban
először
kérdőjelezted meg szeretetem...

Elvesztünk.

Kovács Erika

Sohasem


Sohasem láttalak ennyire, ilyesforma szépnek még,
Mint egy festmény, virágot szedő lány a pipacsos réten,
Sohasem vártalak ennyire szomjúhozva, a torkom ég!
Csillapítsd csókoddal, ráéhező, kiszáradt égő szám egész héten.

Nem láttam még a színeket ilyen vakítóan káprázónak,
Retinám fogja szivárvány, az élet minden élénk, s pasztell színét,
Nem hatott a víz még ily tisztának, frissnek, átlátszónak,
És érzem a szerelemnek édeskeserű csodálatos ízét!

Végre már nem fáj a magány, az irtó, a borzalom,
Gyötört arcomról leradíroztad mivoltoddal magány ráncait,
Benned megtaláltam az elveszett álmom, a csodaszép világom,
Boldogan sétálok már, s az úton a rózsa simít, fa rám kacsint.

Ha vétkeztem, vagy útban voltam, büntetést, szidást kaptam,
Sohasem éreztem, nem tudhattam eddig, milyen, ha igazán szeretik szívem,
Csak szavakat, sóhajokat, mint koldus, odavetett alamizsnákat kaptam,
Lelked habkönnyű, hófehér fonatával jöttél, öleltél. És engem!

Megfürdettél, lemostad szíved ékes jóságával rólam bánatnak porát,
S mint éhezőt, megetettél a szerelemnek fehér, puha kenyerével,
Gondozol, mint szőlősgazda legféltettebb aranysárga borát,
Lelked lelkem ölelve, végtelen gyertyaként égjen majd el.

Sohasem akarom csillogó szemedről levenni tekintetem,
Sohasem akarom simításával életet adó kezed elengedni,
Sohasem fogom piciny ajkad csók nélkül hagyni, hisz úgy szeretem!
Minden álmom csupán az, örökké, s csak veled boldogságban élni, vagy halni. 

Fridli Zoltán

Semmi sem véletlen



Viseld a magad kis maszkját, ha muszáj, hogy megóvd a benned rejtőzködő gyermeket a világtól, és ne hagyd elveszni ezt a gyermeket, barátom, mert akkor felnősz és meghalsz.

Richard Bach

Két tenyér


Két tenyér,
ha összeér
- mint egymáshoz
forduló zárójelek -
összeillenek.
Két kéz;
imára fonódó mozdulat,
sóhajból felszálló gondolat...
s fohásszá gyülemlenek a könnyek,
mert egy kicsit így könnyebb
az aggódó pillanatok börtönében.

Csak két tenyér
ami összeér
- mint egymáshoz
forduló zárójelek -
lelkeket érintenek.

Ruder Jana

Létre leheltelek


Múltad ostoba feslett színház volt
melyben egykor
hamis dallamokra játszottál.
Eltévedt szerepeid közt
sebzett szárnyú angyalokkal táncoltál,
s ha rád szakadt az éj mázsás súlya
lábad lógattad fénylő-sziklaszálon.
Alattad a pokol tüzében,
mázas kacajjal csalogattak kéjgyönyörre,
cifra ruhába bújt édes álmok.

Ködfátylas magányodban elbújva
mondd hányszor születtél újra,
hogy rátalálj kapaszkodva
a menny és pokol közt vezető hídra.
Mondd, hányszor zokogtad el álmaid
a Nőnek, az Embernek, Istennek,
miközben összekulcsolt kezeid
párnádon bilincsként hevertek,
s görcsbe rándulva, majd kifeszítve
kaptad a hamis szerelmet.

Testetlenül zuhantál a nincsből a mába,
én találtam rád e fércelt álomvilágban.
Könnyezett a hold is, mikor kezembe vettem lelked,
múzsámmá faragtalak, létre leheltelek.
Álmaimmal szelíden igéztelek,
csendbuborékokat suttogtam füledbe,
tükörbe karcolt sikoltó csended
törtem szét, ölelő létemmel… 

...most nevet adok,
utolsó születésednek…
 

Szilágyi Hajnalka

Létezik egy világ legbelül - a gondolkodás, az érzelmek és az erő, a fény és az élet világa -, amelynek, bár láthatatlan, a hatalma mégis jelentős.

Charles Francis Haanel

2011. január 15., szombat

Közös emlékezés



…nem feledem
egyetlen szavad sem…
a jóságról tanítottál,
és emberként viselni
a hiány metsző hidegét is…
és én jó gyermekként
megtanultam a leckét,
mégsem érzem erejét
a kitartás áldott fogalmának…

gyere, taníts még, kérlek,
hogy a Sors vizsgáján
nevetve átlibbenjek én…
mert most még
elbukom folyvást,
és Téged keresve
sírom el könnyeim
titokban…
befelé…

Moha

2011. január 14., péntek

Mindenben Te vagy...



Szavak nélkül is értelek
érintések nélkül is érezlek...
benne vagy minden ébredésben
a reggeli tea akácméz ízében
az újság vastagon szedett betűjében
a rádió andalító lassú zenéjében
az erőtlen langyos téli napsütésben
az ónos eső csúszós cseppjében
a rám fröccsenő latyakos sárban
a csontig hatoló hideg éjszakában
érintések nélkül is ölellek
szavak nélkül is szeretlek...

Csurai Zsófia

Isten áldásával


Amíg feléd hajló kezem
Isten könnye mossa,
s az egymásba kulcsolt érzést,
áldásával védi,
nincs olyan hatalom
ezen a világon,
mely az összezárt ujjakat
egymásból kitépi.

Kun Magdolna

Vadvirág


Itt kopog a szívem,
hallani ritmusát ennek az ősi,
szerelem-szívnek!
Aj, vadvirág, szeretlek!
Libegsz, táncolsz az út szélén,
én most téged csavargó életemmel
ölellek át!
Semmim sincs, csak ez a zsenge rét,
ez a fény,
enyém a búzamezőn ilyenkor
minden teremtmény!
Itt a szerelmem,
ez a haragos szerelmem -
szeretni kérezkedem,
dalolok hát egy vadvirágnak!

Benyó Judit





Ha sok törődést viszünk a világba, a gyűlöletnek nem marad hely.

Szavak szárnyán



Szemed szétégett erdők újraéledése -
ujjaid között korok nyújtóznak el.
Tested köré zöld dallam fonódik -
Kezem, amint borostyánként átölel. 

Kántás Balázs

Nem tagadlak többé...


Keretbe szorítom tökéletlen sorsom,
hogy ajtót nyithasson ajkamon a lélek
sár és könny között, irdatlan romokon
de mindig drága nyomaidban lépek.

Téged követlek, Te szent tértelenség
és nincs az az Isten, mely hitemből kiránt
Te, vágy-érintésből fogant igazhitű szépség,
nyomaid követem egy embersorson át.

Mit bánom én, ha tévedésnek hiszik,
hogy azt az utat lesem, mely folyton hozzád vezet
ha megroskadok és lábam összecsuklik,
újra talpra állok, akár egy kisgyerek.

Nem tagadlak többé, legyen örömödre,
minden magához ölelő szavam,
bűnünk porából született gyönyörrel
mindig közeledbe rajzolom magam.

Mit bánom én, hogy visszataszítónak
találják, hogy ereinkben vad zápor szakad
vakítsák csak meg a szépre szomjazónak
mindkét szemét, ha látni sem szabad.

S ha bűn volna, legyen, én csodámnak tartom,
hogy téged szeretlek, és viszontszeretsz
hogyha kell, világgá kiáltom
létezésed juttat lélegzetvételhez! 

Kovács Daniela