Késő esti dal

Ma rád gondolok, s hallgatom az éjt:
Az alvóváros dobogó neszét -
Érzem az utcák lágy leheletét -
titkokra vágyom, csendesem megállok,
Megtudni végre, mit súgnak az álmok.

Az utcák: fényes, lármás áradat -
Ruhák suhognak esti láz alatt,
Nézem a neont: mint szórja a fényt,
A fáradt öreget, ki csorbára lép,
S leválik árnyáról, ha odvához ért.

A víz felett, a hídon fény-fűzér
Riaszt elbomlott vágyakat, üzér
A mély, susogva kér. ne félj, ne félj!
Időmre várok, árnyamtól elválok,
Megfognám kezed, ne menj el! - hívnálak.

Rád gondolok és hallgatom az éjt,
Érzem a város lüktető szívét,
A régi utcák langy leheletét,
Most nem zavar füst és züllött szürkeség,
Már jól vagyok, ne félj, közel van az ég -

Tikkadtan várlak, karom kitárom,
A holdfényben égő vízpartot bejárom,
Mindenütt kereslek, vágyamban kiáltok,
Titkoddá válok, mert őrzöm a szemed -
Tündérszép álmomat elteszem neked.

Bartalis János