A szerelem ajándékát akkor kapjuk, ha a létezésnek már semmi más eszköze nincs ahhoz, hogy a szeretetlenségünkből kimozdítson. Amikor a magány börtönébe zártan (ahová a félelemtől menekülve, a biztonságot keresve egyedül és kizárólag mi magunk kulcsoltuk be magunkat) már a reménye is elszállt annak, hogy a másik embert észrevegyük, a másik emberre figyeljünk. Egy mindent átható érzést kapunk, elemi erejűt, ellenállhatatlant, amely lerombolja a biztonság, a védettség falát és kinn találjuk magunkat a valóságban mezítelenül, védtelenül, kiszolgáltatottan és boldogan. Beíratott minket az Isten a szeretet iskolájába.
Biegelbauer Pál
Igen!
VálaszTörlésM
...megtisztelsz!
VálaszTörlésEz a Szerelem!
VálaszTörlésDe állhatatos, és mindig visszatér,
lélek- és szívölelésre vár,
megmutatja csodálatos színeit,
s lekuporodik Hozzád, Benned leli örömét,
Rád csillog, megsimogatja lelked, szíved,
érzéki vágyat lobbant, felcsigáz és megőrjít,
a mélybe hull Veled, de fel is emel az égig,
izzó varázzsá lényegíti tested-lelked...
Veled van mindig, érzi hogy kellesz neki,
tudja, hogy a gyönyör csodákra képes,
Beléd leheli izzó tekintetét,
s mást már nem is látsz benne,
csak tükörképed, mely visszanéz Rád...