Gligorics Teru: Úgy álltál elém

Úgy álltál elém, két kezed nyújtva,
Összetörten, de szíved meggyújtva,
Mint egy vas szobor, eget takarva,
Karodban lelked, véresre marva...
Szemedben kiégett tegnapok árnya
S a szellemek álmokat lesújtó szárnya...
Néztelek téged, ismerős idegen,
Kialudt reménnyel, s lánggal a szíveden,
Reszkető kezedet enyémbe vettem,
S e pillanatban rabszolgád lettem...
Könnyekkel öntözöm simára arcodat,
S boldog a lelkem amìg te tartod azt,
Bár e szót, szeretlek, nem mondom soha,
Te nem ezt kerested...elmész…s nincs hova...
S most fogom a kezed, görcsösen szorítom,
Megőszült homlokom válladra borítom,
Ölelő csendben halad az élet,
S én hangtalan suttogom, szeretlek téged,
Szeretek magamért s helyetted, kedvesem,
Míg balról a remény, s jobbról ül Istenem...

Gligorics Teru