Közvetlenül a hullámok előtt újra megálltak, nézték a napfény játékát a vízen, a sirályokat, és néha - lopva - egymást. Mindketten komorak voltak, mert most is emlékeztek. Yong messze járt, túl a hullámokon, mintha meg akarna idézni valakit, aki ott van, az óceán másik oldalán. Kezei néha apró mozdulatokat tettek a végtelen felé, ajkai szólásra nyíltak, de ha voltak is szavak, elnyelte őket a sziklákon megtörő hullámok moraja. A Róka tudta, hol jár most Yong, mert arról is beszéltek egyszer, hogy amikor Yong eljött az országából, valakit otthagyott, s most azt szeretné elérni.A Róka közelebb ment a vízhez, lehajolt, felmarkolt egy keveset belőle és azt mondta Yongnak:
- Nézd kedves ezt a néhány csepp vizet. Most visszadobom a tengerbe, s lásd, a cseppek, amelyek a kezemben voltak, vándorútra indulnak és valahol az óceán túlvégén elérik a partot. Ott talán valaki megérinti őket és lehet, hogy megérzi: ez nem közönséges víz, hanem olyan, amit küldtek. S akkor elgondolkodik, hogy vajon ki küldhette, hol van most, mire gondol, mit csinál. - A Róka széles mozdulattal eldobta a marék vizet. A víz egy része visszahullt a tengerbe és elkezdte vándorútját, más része pedig felszállt a levegőbe, feloldódott a napfényben és elindult ugyan arra, oda, ahol várják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése