2.
Kacagásod fodrain még megcsillant a lebukó nap,
Pilláit mégegyszer reádnyitotta,
Azután buzogó örömödtől megittasulva elaludt
A puha dombok ölén.
Milyen nyüzsögés támadt a szürkületben!
Aztán mély tehénbőgések s kolompcsörgés között
Ömölni kezdett
Hegyeinkről az est,
Színig töltötte a völgyet,
Pezsegő tavunkból a halak már az almafák
Ágai között kergetőztek.
Aztán elaludtam én is
Karjaid közt a szegénység
Tápláló melegén, Annám!
Illyés Gyula
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése