Ketten egyszerre értünk a padhoz,
s árnyadból
kivettem karcsú termeted.
Leültünk,
testem megremegett,
és én csak
téged néztelek.
Szél fújt,
fák susogtak felettünk,
s mi
összeértünk, mint fán a levelek,
és én csak
téged néztelek.
Forró volt
az ölelésed a hűvös éjszakában,
csendben
szóltál: SZERETLEK!
Arcom
megsimogattad,
és én csak
téged néztelek.
Podámer
József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése