Sosem értettem, hová tűnt kezemből az első
hópehely, amit oly boldog mosollyal szorítottam markom meleg mélyébe azon az igazi téli napon...mára tudom, hogy akkor is ott volt a tenyeremben, amikor
én nem láttam, mert áttetsző cseppjei életbarázdáimon pihentek, és ott maradtak
mindaddig, ameddig érezni akartam őket...ilyenek az emlékek is...láthatatlan,
átalakult valóságcseppek...
Moha
A felhők könnye, mindegy milyen formát is ölt, könny marad, ahogy az sorsunk vonalában himzett valóság is.
VálaszTörlésLelkem tüzét életre szította szavad ma is…
Köszönet érte!
Ölellek
Liliom
A Sorsvonal valósága állandó útitársunk, nincs előle bújtató bozót, vagy mélyen takaró zug, talán pont azért, hogy rájöjjünk, a Sors, akármilyen próbatétel elé vet minket, értünk van, és boldogulásunkra, hogy tapasztalatokba, nehézségekbe csomagolt vérttel lásson el minket életünk további útján...
VálaszTörlésköszönöm lépnyomaid kedves ittlétét, drága Liliom
ölellek
Moha
Hová lett az első hópehely
VálaszTörléslelkünkben tovább élő
mozdulat
átlényegült valóság
mely végig kísér utunkon
hová érkezni akarunk!
Lélektakaróddal megsimogattál!
Baráti szeretettel ölellek:
Miki
Az első hópehely ott él a tenyerünk mélyén, a Sorsunkban, az életvonalunkban, bennünk...kódolva, kitörölhetetlenül.
VálaszTörlésKöszönöm kedves szavaidat emlékezésem felett...
Baráti szeretettel
Moha
Annyira szépen írsz...minden írásod megérint.
VálaszTörlésEzt az írásod elviszem, gondosan feltüntetve a forrást. Köszönöm!
végtelen meglepetés volt ittléted és szavaid...én mindig azt hiszem, csak magam vagyok itt, a Takaróm alatt, és mindig olyan léleksimogató, ha eljutok egy Lélekhez, ismeretlen ismerősként, látatlanul...köszönöm, hogy ilyen kedves finomsággal vigyázod a Mohaságaimat blogodon és a lelkedben...
VálaszTörlés