2014. november 27., csütörtök

Helen Keller: Csöndes, sötét világom (egy siket-néma-vak leány önéletírása)


„Világosságot! Adjatok nekem világosságot!” Ez volt az én lelkem szótlan kiáltása, s ím a szeretet fénye éppen abban az órában sütött rám. Közeledő lépteket vettem észre. Kinyújtottam a kezemet, mintha anyám közeledett volna felém. Valaki megölelt, karjai közé szorított. Ez ő volt. Ő, aki hozzám jött, hogy jelentést tegyen nekem minden dologról, sőt annál is többet, hogy szeressen engem!
dr. Boros György ford.

2 megjegyzés:

  1. Drága Moha!

    Nagyon tetszett ez az idézet, megható, szívszorító!

    Szeretettel ölellek.Miki

    VálaszTörlés
  2. Drága Moha!

    El is vittem blogomra, annyira tetszett!!!

    Szeretettel ölellek.Miki

    VálaszTörlés