Van a
gyanútlanságnak valami szomorú poétikája. Minden ránk szakadó katasztrófa előtt
ott van a megelőző idő, amikor még tökéletesen tudatlanok voltunk. Nem is igen
tudtuk, mennyire boldogok vagyunk. Bár meg tudnánk tanulni a hétköznapokat
megünnepelni, ahogy feltűnés nélkül kezdődnek, és jelentéktelen mederben
folytatódnak. Mint a tegnapi nap, meg az előtte levő, mikor kicsik és múlandók
voltak a bosszúságok: egy kora reggeli fejfájás homályos pereme, a cukor
kavarása közben kiömlött kávé, a hirtelen felismerés, hogy pirítóst tettem a
sütőbe, és édes illata épp kezd komássá válni. Ezeket a napokat kéne
megbecsülni. Az ilyen napokon kéne megállni, hálát adni. És közben
tudatosítani, hogy készen állunk, tettre készek vagyunk. Ha most leszakad az
ég, legalább esélyünk van elkapni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése