Kergetődzik
a szél és tölcsérformába szorultan kering. Ez a vad őszi szél szerelmeimre,
csalódásaimra emlékeztet és megsebez engem. Hová lett a vörös lámpasor és a
sarki rendőr? A tiszta ablaküveg és a bő-szájú korsó? Kérdezek, de nem várok
feleletet. Megkeményedtem, mint a felhevített acél, ha jeges vízbe mártják. Azt
a szerepet játszom, hogy haragba vagyok az éggel és földdel. De ez nem igaz.
Szembenézek a világgal, saját
tükörképemtől sem fordulok el szégyenkezőn. Fölhasítom a homályt, széttépem a
csöndet s mindig van nálam valami papír, ami megvéd az útonállók vadsága és a
bírák ostobasága ellen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése