Az
embernek legnagyobb kincse a szabadakarat. Ezt a kincset bizonyára teljes
mértékben kaptunk. Isten nem akart bennünket magához kötni egy hajszállal se.
Isten nem akart rajtunk királykodni, nem kötött magához se törvényekkel, se
rendeletekkel. Tiszta lelkek voltunk. De épp a szabadakarat gyönyöre az
abszolút függetlenedés kipróbálása ragadhatta el a mi pillangó szárnyinkat:
odarepültünk, ahova akartunk. Eltávoztunk tőle. Talán istenek akartunk lenni.
Talán új világot akartunk alkotni. Talán mink vagyunk azok a bukott angyalok,
akikről minden népfaj, minden vallás tud. Eltávoztunk, elhomályosodtunk, mint a
földbe került üveg. Erőink elfogyatkoztak, égi tulajdonságainkból nem maradt
meg más, csak egy lángocska szeretet, a művészetekben nyilvánuló bágyadt
teremtő-erő, a zene és Istenek nevének homályos emlékezete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése