…sokszor próbáltam megfejteni, milyen az igaz szerelem színe…mondaná a felháborodott közvélemény, hogy mi más volna, vörös természetesen, hiszen izzó gyönyör lepte minden íve a szívnek, parázsfénnyel zubog benne vér, s kergetőzve botladoznak a vágy-keltette forró érzelmek…minden szókép a piros megannyi árnyalatát festi meg, és mégsem tudom elfogadni, s nem örök lázadó, ifjonti hév, mely megtagadni kénytelen, hanem az egyszerűség látszata késztet ellenkezésre…hiszen még oly sokrétű, váratlanul fordulatos, s a bizonyosságban is bizonytalan érzelem egy sem hasonlatos a szerelemhez, hát miként fejezhetné ki egyetlen szín azt a lélekemelő és lélektemető, folyamatosan felemelő, majd megsemmisítő erőt, melyet eme káprázatnak hitt érzelmi lángoszlop jelent…hiszen másként pompázik a beteljesült vágykert virágba borult képe, s másként a haldokló ködkép-szerelmek búcsúcsatája, s másként reménykedik a hitetlen, s mindenki, aki egyoldalúan szeret…különböző festék kerül az életvászonra, ha a Sorsművész harangjátékra dobbanó szívet, vagy szertefoszlott szárnyú zuhanást fest…hatásvadász és negédesen mézes látszatot kelt a rózsaszín ködkép, s minden porcikám küzd, ha ilyesforma ábrázolásba kezdenék, mert nekem a szerelem a színek palettájának mámorító keveredése, a színek meztelen ölelkezése, ahogyan a kifejezésre váró érzelmek sem különülnek el, hanem megannyi orcájukkal s pillantásukkal keresnek minket…legyen hát a szerelem az óarany sárgája, s a vörösesbronz-napfelkelte valótlannak tűnő látomása, és legyen a zöld sejtelmesen megnyugtató érzete, a tavaszi természet újjáéledő reménysége, legyen ugyanakkor vörös, ahogyan mindenki szereti, mert az elemésztő tűz lángja nélkül lényünk ugyan mi perzseli…de legyen a szűztisztaságú fehér is színe, az érintetlenség jelképe, az első szerelmek védjegye, és örökké szolgálatkész őre óvatlan szíveknek…de azúrkék is legyen, az égi angyalok lakhelyének színe, a pamacsos fellegek szegélyén megpihenő szivárvány keze öltöztesse ünneplőbe az szerelem-lakta szíveket, s jó anyaként cserélje mindenkoron a ruhát, hiszen tegnapi szerelmünk mindig meghazudtolni igyekszik a mát, ha azt érzem a ma szerelemérzete sem fejezheti ki a holnapban rejlő bíborfény-vágyakozást...

Moha