Csillagfény szonáta

Szertefoszlott félelmem az éjben,

megszülettem itt és most a mában,

meghaltak a démonok a mélyben,

Téged látlak tűzben, vízben, fában.

Mint napsugár, ha szivárvánnyá bomlik

megcsillantva hétszínvirág arcát,

bezártságom apró porrá omlik,

befejeztem létezésem harcát.

Te csillansz az alkonyati fényben,

Általad nyert létezést az álmom,

mennyi szépség egy emberi lényben!

Benned Vénusz ideáját látom.

Földruhába öltözött a Napod,

nehogy fénye megvakítson minket,

a hódolatot számolatlan kapod,

add tovább a Benned élő kincset!

Mézben úszom két karodba zárva,

sűrű, sötét titkaimnak vége,

nem vagyok már "létbe rúgott" árva,

elborít a mérhetetlen béke.

Mennyország lett életemben lényed,

lecsillapult nyughatatlan vágyam,

drágakőként ragyog bennem fényed,

világít a szívem mélyén lágyan. 

Urgyán Tibor György