2011. július 8., péntek

Juhász Gyula: Az élet szonettje


...És minden alkony opálosan éled
És minden hajnal szőkén rámkacag
És mindig forrnak vágyak és nyarak,
Be csodás vagy, csókok szülötte, élet! 

És mindig küldesz új bánatokat
És új reményt is, ami dalra méltó
És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
Balzsamot adnak nékem s titkokat. 

És nem fáradok el téged szeretni
S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
Naponta vággyal járulok elébed 

S bár mindig közelebb a szürke semmi,
Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,
Úgy érzem, gazdag voltam benned én.

Juhász Gyula

2 megjegyzés:

  1. Minden új bánat szegényebbé teszi a szívet, de az rongy-koldusként is ugyanúgy szeret.
    Gyönyörű verseket olvashattam és csodás képeket nézhettem nálad drága Moha.
    Szeretettel ölellek. Magdi

    VálaszTörlés
  2. Drága Magdi!
    A bánat mindig tolvajként garázdálkodik a lélekben, de csak azért, mert az Élet, akármilyen különös utakon át, de gondoskodik róla, hogy legyen mit elcsennie a bánatnak, mindig kárpótol minket valamilyen formában.

    Ölellek, örülök, hogy olyat találtál, ami tetszett!

    VálaszTörlés