Leültél a kopott szőnyeg szélére, rojtjai kuszaságán át próbáltad megfejteni türelmed titkait.
A várakozás titkát. Kinéztél a kertbe, ahol hatalmas tölgyfák hirdették évszázados hitét a nyugalomnak.
Miért is vagy olykor idegen, olykor fázósan vacogós, hosszú éjjeleken, mikor csak a csillagok fonnak hálót köréd…?
Ha ott leszel, mindent beborít majd az ölelő csend, körülöttünk a rét apró virágok hatalmas csendjével simul el.
Szívünkben titkos zene csendül, te mosolyogsz, elsöpröd a mondatok válasz nélkül maradt kérdőjeleit, s a végtelenségben csak a pont marad.
Kettőnk közös pontja…
Asztalos-Varga Csilla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése