Fülembe süvített a hajnali szél, ahogy az alagút mélyén állva néztem a suhanó arcokat, a hömpölygő tömeg vágyszárnyán repülve, állomásról állomásra.
Ahogy megálltam, hol a park fáinak illata, hol az egekbe szökő toronyházak árnyai, hol a híd pillérei, hol pedig egy nyüzsgő tér zajtalan hangjai köszöntöttek.
A sokaságban egy kéz megfogta kezem.
Mert tudja, hogy félek.
Asztalos-Varga Csilla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése