Popa Florian Matei emlékére...

George Cosbuc: Utolsó kívánság

Nyomorék vagy! Ma koldusként
Térsz otthonodba vissza,
S micsoda fess legény voltál!
De mit törődsz most azzal!
Megláthatod a faludat,
Házatokat a völgyben,
Zokogva rohan majd szegény
Anyád elébed.

Én meghalni maradok itt 
Az istentelenekkel! 
Úgy érzem, nem érem meg 
Élve a holnap reggelt.
Úgy visznek majd a gödörig -
Húsz holttal egy szekéren,
S jó az Isten, ha egy kereszt
Jut a végéhez.

Szerettük egymást gyermekként,
Mint testvérek – sőt, jobban.
Utolsó pénzem felét is
Mindig neked adtam.
Te tűzzel-vassal rohantál
segíteni, ha kellett,
A Jóisten fizesse meg,
Mert nagy, és kegyes!

Most jól figyelj: ha kérdeznék
A faluban jöttömet,
Igazság helyett annyit mondj:
Nem voltam együtt veled…
Más regimentnél szolgáltam.
Vagy mondj bármit, mi tetszik,
Hogy élek-e, vagy halok, úgy-
sem számít nekik.

És anyámnak, oh Istenem,
Bár érzéke becsapná! -
Mondd, hogy sebesülten
Mágurele-nél hagytál,
De nemsokára érkezem!
- Ez lenne kívánságom,
Hisz eszét vesztené szegény
Sejtve halálom.

Te bíztasd őt, nap-nap után,
Mesélj rólam bármit,
Öreg szegény, talán nincs is
Sok idő haláláig.
Miért legyen még nehezebb
rövidke élete?
Hisz kívülem régóta nincs
Neki senkije.

S ha egyszer úgy hozná a sors,
Hogy összefutsz Linával,
Mondd neki, hogy jól vagyok -
Menjen férjhez bátran.
Te mélyen fürkészd szemeit,
Megtudni, mit érez,
S ha úgy látod nem érdekli
Élek – nem élek,

Mondd, hogy rothadó szalmán
Hagytál sebesülten,
Az orvos barázdákat vájt
Húsomba mélyen,
Hogy vad kínoktól gyötörve
Vergődtem éjjel-nappal,
S ő halálomkor is velem
volt gondolatban.

Ha rezzenéstelen szemét
Homályosodni véled,
Ne vigasztald! Felesleges,
Menj utadra, kérlek.
Amint egy hervadó levél
Nem hozza el az őszt sem,
Úgy szemeiben egy könnycsepp
Semmit nem jelent!

Most add kezed! Kürt hangja hív,
Indulásra készen,
Az Olt-nak vidd üdvözletem,
Ha arra jársz éppen,
S mielőtt végleg elválnánk,
Egy utolsó kívánság:
Csókold meg helyettem is
Hazánknak porát!

Fordította: P. Tóth Irén