Amikor egész testedből kivetnéd
azt, ki vagy:
önmagad
s mikor már minden hang belül tapad...
Amikor a térdre rogyó zuhanásban
már semmit nem remélsz,
csak élsz - mert vagy
és már nem kergetsz fáradt álmokat...
Amikor már nincs benned kérdés,
csak érzed, ahogy
hull szét az egész,
mi testedben valaha egy volt:
szív, lélek, erő, ész...
Jöjj
és mártózz meg mosolyomban
- én már érted vagyok
Jöjj!
Pihenj meg szárnyaimon
és lebegj egy mozdulaton
- hisz én azért vagyok,
hogy őrizzem
a pillanatod.
Arany-Tóth Katalin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése