Komáromi János: Ahogy

ahogy hátra hajolt...

azok az ívek

emlékszem
most is érzem
hogy siklott tenyerem a bőrén
a kezemben tartottam
bár nem teljesen pőrén
de a lelke meztelen volt
vétkeit rég levetette
és nem vett fel álszent mosolyt helyette

ahogy előre borult...
azok a lankák
emlékszem
most is érzem
sejtjeim Őt akarták
megismerni minden titkát
kezemben tartani a testét
feledni nappalt és estét
vezetni az önmegvalósítás útjain
feltöltődni a gyönyör rejtélyes kútjain

ahogy kezemhez simult...
azok a rezdülések
emlékszem
most is érzem
én suttogtam testére a taktust
ereiben a vér átvette a ritmust
harmóniába olvadtak a lüktető mozdulatok
ahogy én akartam csak úgy mozdulhatott
és olyan magasra repítette a képzelet
ahonnan zuhanni is élvezet

ahogy elém omolt...
azok a csókok
emlékszem
most is érzem
tisztán dőltek le ostoba emberi határok
szégyenlősen bújtak el az egykori álmok
ősi ösztönök törtek elő
egyetlen pillanatban feltárult a jövő
testén át a lelkéhez engedett
hatalmat adott az Utak felett 

Komáromi János