2011. december 30., péntek

Csontos Márta: Kis szobám


Beléd temetem arcom,
te kis szoba, te megtört öreg,
vén tető alatt nyújtózik
kicsiny testedben a vigasz,
s már magad sem tudod,
hányszor érintett meg a tavasz.

Szívedben hallgatózik a csend,
forog benned a képzelet,
saját történetem vallomását
szelíden fested a falakra.
Beléd töltöm mesémet,
s te lázasan tapadsz a titokra.

Álmom fényedbe rejtem,
te kis szoba,te örök menedék.
Faladon izzik az éjszaka
súlyosan ölelő tenyere,
s remegő kezem hidegén
kirajzolódik a remény vetülete.

Álarcom dobom az ágyra,
nyílik a tények valódi mosolya,
lassan folyik az olvadó idő
ablakod opálos szemén,
s én végre újjászülethetek
a megmaradás reményén.

Versem táncol a polcokon,
soraim barikádját emelem föléd,
léted táplálja semmibe
horpadt dalom erejét,
te vagy az ünnep illata,
benned lélegzem az alkotás zenéjét.

Csontos Márta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése