Domán Vivien: Fényolvadás

 

Olvadt.
Nem nyúlt, nem csöpögött
Csak a csend köhögött
Újabb hullámokat a Dunára.
És a fény már kontúr nélkül
Szelíden a vízbe fésült
Minden egyes háztetőt.

Olvadt.
Emelkedett a hő, és emiatt
Az éles határ elmaradt
Közte és köztem.
Vakon, ahogy azt kell
Igény nélkül, nem kell már fej,
Ami a szerelemben irányít.

Olvadt.
S mint rémülten a vad
Idegen ugrott a szelíd őzre a had,
S lángba csapott
Két csókrakapott
Eltévedt szívállat.
                                                                                                                                  Domán Vivien