A sóvárgó Én Sokan forgolódnak körülöttem, de senki sem ért meg. Az anyám már nem szeret, s már én sem vagyok képes őt annyira szeretni. De kell, hogy valaki értem legyen – enélkül nem érzem magam biztonságban. R. ilyen. Maradéktalanul. Mégis: az élet üres, szürke. Akarom a gyereket...De az élet gyerekkel együtt is unalmas! Hétköznapi. Jöjjön a nagy szenvedély! De csak néhány hónap, a vége kényszerű elválás, tépő fájdalom. Lelkifurdalás. R. nem érdemelte ezt a hűtlenséget. A második gyerek mintegy jóvátételül. De hiába. A hiányérzetet nem tölti be semmi. Ideig-óráig a tanulás sikerélménye és a robot. De végül döntés: válóper, sok könny, önvád és félelem. Bizonytalanság. Remény az új házasságban. De csapdahelyzet. Az előzmények könyörtelenek, az alkatok ütköznek. A szerelem nem megoldás. Nyomaszt a társadalmi atmoszféra. Vagy gondolkodom és írok, vagy elmerülök és megbolondulok...Semmi sem fontos, csak az írás sikerüljön, csak a hang, az a gyerekkori hang igaz legyen...!
Jókai Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése