2012. május 26., szombat


 

...tudod, egyetlen macskaköves utcát ismerek, ahol a négyzetek beszélnek hozzám. Koppanó lépteimre hosszas visszhanggal felelnek, egy rövid lépésre elnyúlt válaszban élednek napról-napra. Egyetlen utcát járok, és ismerem minden kapualját, minden ház falának érdességét, színének naplementei árnyalatát...a zugok biztonságában megbúvókat elkerülöm, ilyenkor átlépdelek a túloldalra, észrevétlennek maradni, ott, ahol minden más is láthatatlan.
Mindenkor elém gurul egy összehajtogatott papírszelvény, rajta tán kérdések, vagy válaszok...még, sosem olvastam...és lépteim nyomán haladva társammá szegődik, hozzám feszül vékony kis éle, mikor a szellő hátára kapja, majd összehajtogatja s kibontja az idő, de mindig utolér, akár menetelve lépek, akár ritmustalanságban...és sétám végén mindig lopva felpillantok a kopottas rézszín táblára...”LÉLEK UTCA”...

Moha

4 megjegyzés:

  1. Moha, köszönöm ezeket a perceket!

    VálaszTörlés
  2. Azt hittem ideérvén majd elfogynak a könnyek, de nem,
    tovább peregnek.
    Csodás gondolatok drága Moha!
    Szeretettel ölellek. Magdi

    VálaszTörlés
  3. Drága Magdikám,
    lélekölelésemmel itatom fel minden könnyed, és köszönöm, hogy átérzel...
    Szeretettel gondolok Rád mindig.
    Moha

    VálaszTörlés