
...és útra kelünk...
de az utazás megváltoztat, s mikor visszatérsz már nem
leszel ugyanaz, itt és most el kell döntened, van-e hozzá bátorságod, akarod-e
a való életet, vagy csupán aláfestő zenéjét hallgatod a táncnak, melyet
mások lejtenek a Végzeteddel...a meghódítatlanul előtted álló vidék, nem más, mint
önnön lényed...ismerned
kell magad, ahhoz, hogy szerethess...a szeretet és szerelem a benned rejlő
ember érzelme, ha nem kap szeretetet saját valójából, akkor nem képes
igaz érzelmeket viszonozni...veszélyes fegyverré válunk, ha sárkabátunk alá bújunk,
magunkat ezer sebből vérezni hagyjuk, és azt sem hisszük, ha más bekötözni
vágyik sérülésünk, önzetlenül, csupán azért, hogy érezzük, vigyáz ránk...tudni
kell védelmezni a benső békét, aki minden elébe helyezett ártó szót magára
aggat, az csakhamar olyan szörnyű teher alatt görnyed, hogy útját képtelen lesz
folytatni, a szitkok és igaztalanságok maguk alá temetik és örök uralmuk
alá hajtják...de
ha hiszed a feléd kinyújtott kéz igaz melegét, ha meghallod a csókban rejlő
némaság üvöltését, ha hinni tudod, hogy megérdemled a feltétlen szeretet békéltető
ölelését, akkor célba értél...s ekkor mezítelenre kell vetkőztetned tested, hiszen
újjászülettél, s a valósággal farkasszemet nézve ki kell állnod a fénybe, s
hangtalanság csepegteti füledbe mézédes szavait, megjelölt rá az Élet, hogy
őszintén szerethessenek és szerethessél...
Moha
Itt voltam, jártam, léptem egy úton,
VálaszTörléscsendes homokon, zörgő kavicson,
nem hallotta, nem látta senki,
megértettem, így kellett lenni.
Látta a lélek,
VálaszTörlésköszönt Téged,
mikor nyomodról felfoszlottak
a harmapcseppek,
mikor felszállt a szivárvány
a napfény léptei nyomán,
amikor a takaró alól
felszökkent pár lélekvirág.