A
Tündérkert ereje szárnyakat ad, hogy szállni tudjanak, könnyedén, gyorsan,
észrevétlenül, legyőzve
minden akadályt, amit a világ állít eléjük a visszaútjukon. Átrepülve a
legmagasabb hegyeken, a legzordabb vidékeken, nem törődve az utánuk kapó vad karmokkal, az
ocsmány üvöltésekkel, az igazságokkal, a hazugságokkal, a vádakkal, az
ítéletekkel. Nem törődve senkivel
és semmivel, csak egymással. Mert most már csak ez számít, hiszen ez az Élet,
ez a teljesség, ez a gyógyulás, mert a kettőből
újra létrejött az Egy. Ami valaha szétszakadt, most összeforrt, a végtelen seb
eltűnt a
test hibátlan puha bársony, a lélek ujjongó fény, mert a kettőből Egy lett.
S
amikor visszaérkeznek - most már Egyként - a Csend-sarokba, leülnek a padra és
nézik az örök élet vizét csipegető Tündér-madarakat.
Amikor
felébred álmából, akit kísértek, valakinek a kezét érzi a kezében. Ismerős, meleg kezet, amely eddig csak az
emlékeiben és vágyaiban létezett. A kéz gyengéden megszorítja az övét, s ő ránéz arra, akit álmában megtalált és
ide hozott.
Őri István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése