2014. november 27., csütörtök

Helen Keller: Csöndes, sötét világom (egy siket-néma-vak leány önéletírása)

Ezalatt mind jobban fokozódott bennem a vágy: hogyan tudnám kifejezni magamat én is. Az a néhány jel, amelyet használtam, mind kevésbé elégített ki. Ahányszor megakadtam, kitört belőlem a szenvedély. Úgy éreztem, mintha láthatatlan kezek tartanának fogva, s minden áron igyekeztem kiszakítani magamat. Küzdöttem, de nem azért, mintha segített volna a dolgon, hanem mert az ellenállás szelleme erős volt bennem. Rendszerint sírva s testileg kimerülve estem össze. Ha anyám közelemben volt, ölébe kúsztam, mert úgy odavoltam, hogy azt sem tudtam, miért érzem magamat ily nyomorultnak. Kevés idő múlva annyira erőt vett rajtam a vágy, hogy én is tudjak valamiképpen beszélni, hogy az elkeseredés és izgatottság-kitörés kezdett naponként, sőt néha óránként ismétlődni.
dr. Boros György ford.

2 megjegyzés:

  1. Drága Moha!

    Boldog szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket kívánok Neked
    Szeretteiddel együtt!!!

    Szeretettel ölellek.Miki

    VálaszTörlés
  2. Drága Moha!

    Boldog szeretetteljes Boldog Új Évet kívánok
    Neked és Szeretteidnek!!!

    Szeretettel ölellek: Miki

    VálaszTörlés