Ringatódzom
az emlékeken. Néha azt hiszem, magam idézem fel őket, máskor meg, hogy ők
játszanak velem. Ebben a múltban gyökerező, furcsa álomvilágban élem a
mindennapokat, csak a szemem fénye kopott meg picikét: a hitem. Be kell
ismernem, hogy mit sem ér a hűség, az állhatatosság, ha alázattal nem párosul.
Be kell ismernem a kudarcot: álmot senkire sem lehet rákényszeríteni. Igazán
boldog csak akkor lehetek, ha öntörvényeik szerint teszem boldoggá azokat,
akiket szeretek. De ehhez, mint Mózesnek, szét kellene törnöm a kőtáblámat.
Győzni magam fölött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése