Rúzsa Magdi: Angyal mellettem

A lét határán üldögélve, talpam alatt gördült tova pár ördögszekérre csontosodott arcvonásod, és mély(em)be hulló sziluettje után nem vetődtem többé. Felnyögtek pernyéi a rád-gondolás perzselő hiányának, majd füstízű szavakat formáltam neved köré. Elefántcsonttornyomban megbékélve hagyom rám rontani pilláim alá rejtett elevenséged.

Moha

 
A lét és az élet: két külön kiterjedés, melyek között a léptékváltás lehetetlen. Az emberélet, a maga behatároltságában a felszikrázás és az elszikrázás – ezzel élesen elválik az élet a léttől. Mi álomjárók csak élni tudunk, létezni nem.

Határ Győző

 

Kiegyensúlyozott lélek vagyok és egyenletes kedély; érzésem szerint az öröm az élet természetes vivőanyaga, és ha felbuzog bennem, szabad folyást engedtem az életörömnek.

Határ Győző

 

Nem arra van az ember kitalálva, hogy magával cipelje az emlékeit, kevés nagyobb adomány van, mint a felejtés.

Kőrösi Zoltán

Hiszen a múlt, az elsüllyedt idő s az előttünk járó emberek hol lennének máshol, itt laknak bennünk és körülöttünk, az elmúlt napokból és az elenyészett emberekből tapad össze a föld, a kövek a csontjai, az elfutó felhők az órák, az ember nem csak a jövőjét képzeli maga elé újra és újra, de megálmodja a múltat is, a földet, amin jár, a vizet, amiben megmeríti az arcát, a felhőket, ahová feldobálja a szavakat.

Kőrösi Zoltán

 

Nem abban az értelemben hiszek a csodában, a varázslatban, hogy karba tett kézzel várom a sült galambot, hanem úgy, hogy észreveszem a felkínálkozó lehetőséget, nem hátrálok meg a próbatételek előtt, és nem adom fel egykönnyen. Életfilozófiám része, amit a mesékből kora gyerekkoromtól tanulságként őrzök. Hiszem, hogy a végén a jó elnyeri méltó jutalmát, hogy az adott szót meg kell tartani és az ígéretet be kell váltani, a rászorulóknak segíteni kell, és hogy szemtől szemben kell küzdeni, mert aki aljasul támad, az pórul jár, a gyengét, a kicsit pedig védelmezni kell.

Kádár Annamária

Ahogy így újra meg újra végigélem, végigcsinálom gondolatban a rég elmúlt dolgokat, néha össze is fut a szemem előtt sok összefüggés. Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek – és nem tudom, minden apróság éppen úgy történt-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár – néha csak egy pár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az esélyekkel is talán, és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém –és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak.

Kaffka Margit

Milyen jó volna mindent visszakeresni; ifjúságunk tarka perceit, szavaink dallamát, ruhánk, hajunk régi színét s az akkori napsugárét, mely szökdelt és fényesedett rajtunk! És minden velünk történtnek elfeledett, nem is tudott okait, melyek ott rejtőznek bizton e kiveszett vagy begubózott napok szürke mélyén, a lelkünk valami titkos redője mögött. Jó volna most – mert minden dolog közül e nagyvilágon magamnak mégis én vagyok a legérdekesebb-, ha itt egyszer színét hagyja minden, és elszürkül körülöttünk a tájék; csak azokat a napokat veszítettük el igazán, amelyekre nem emlékszünk... 

Kaffka Margit

 

Ne faggass! Ne kérdezz! Így nem tudok.

Minden szó, amit magamról elárulok,

ajándék, neked. Szent titok,

csiszolatlan gyémántok, melyekből kirakhatsz egy arcot,

aki talán én vagyok.

Garay Zsuzsanna