Van a cél...
És van az út. Sokan azt mondják, elégedj meg azzal, amid van, amit kaptál, ne akarj többet, ne légy elégedetlen, ne álmodozz. De te ne hallgass rájuk! Igenis, legyenek álmaid, céljaid, nem baj, ha most megvalósíthatatlannak tűnnek. De ha nem álmodsz róluk, ha nem teszel értük, ha eleve feladod, valóban, soha nem is éred el őket. Az őszinte vágy mindig éljen a szívedben. Sokszor ennyi is elég. Az őszinte vágy. Ez a vágy elvezet célodhoz. És miközben vezet, fedezd fel az út szépségeit is. De ne állj meg mellettük, ne maradj ott. Hanem lépj tovább. Célod felé. Mert amit útközben találsz, még nem a célod. Hiába gondolod, hiába mondják, hogy ennyi is elég. Nem. Ne elégedj meg vele, hiszen a célod vár téged. És célodat elérni, az lesz az igazi szépség. Amit pedig útközben találsz, nem hiába van ott. Azért van, hogy majd még jobban tudd értékelni célodat, azért, hogy velük teljes legyen a kép. A sok szépség, amit útközben észrevettél, szívedben gyűjtöttél, célod elérésével válik teljessé. Benne, célodban nyer értelmet. Útra is szükség van, és célra is. Egyik sem teljes a másik nélkül. Igen, a cél, és az úton felfedezett sok kis apróság együtt jelentik az életet.
Az Életet.
Csitáry-Hock Tamás
Van a cél...
Kiút a félelemből egyedül a kiszolgáltatottság, a gyengeség ellen emelt védőfalak lerombolásával lehetséges. Amit képtelenek voltunk gyermekként vállalni, a kiszolgáltatottságot, és váltunk erős magányossá, azt most, felismerve a zárkózott magány tarthatatlanságát, vállalnunk kell. Az erő nem vezetett sehová.
Én én vagyok! Ez nem kérdés! Ez nyilvánvaló! Én félek, én szorongok, én szagolok, én tapintok, én gondolkozom, én emlékezem!... És főleg: én élek!... Nem tudnám, hogy élet van, ha nem én élnék!.. Nem látom az életet, nem hallom az életet, nem mások mesélnek az életről, hanem élem!... Én élem!... "Én vagyok." Ez azt jelenti, hogy élek. Csak úgy általában "élés" nincs - az életet mindenki úgy éli meg, hogy az vele történik, hogy "Én élek.
Megtanultam az erdő életét s ez az élet szebb volt, mint minden egyéb élet a földön, szebb, őszintébb, tisztább, igazabb. Komoly és szép gondolatokat adott az erdő s a nagy léha üresség, mely a lelkemet már-már uralni kezdte, megtelt újra szép és jó érzésekkel, amiket az erdőtől kaptam s a csendtől, amely úgy áradt szét az erdő fölött, mint Isten meleg lehelete.
A tanítvány egy kis bölcsességet akart hallani.
– Hogyan segítsek a világon?
A szeretet elengedhetetlen a szellemi fejlődéshez. Mert a szeretet tükör. Mindaddig nagyon nehéz meglátnod saját magad, amíg nem láttad valaki olyannak a szemében, aki szeret téged. Ahogyan a tükörbe is bele kell nézned, hogy meglásd fizikai arcodat, a szeretet tükrébe is bele kell nézned, hogy meglásd szellemi arcodat. A szeretet spirituális tükör. Táplál, egységbe rendez, felkészít a belső útra, emlékeztet eredeti arcodra. A mély szeretet pillanatában fel-felvillan számodra igazi arcod, ezek a felvillanások tükörképként jelentkeznek.
Mi történik a virággal, ha az erdő mélyén nyílik ki, ahol senki sem jár, hogy megcsodálja, hogy megszagolja, hogy azt mondja rá, gyönyörű, hogy megízlelje a szépségét, örömét, hogy osztozzon benne – mi történik a virággal? Meghal? Szenved? Pánikba esik? Öngyilkos lesz? Virágzik tovább, egyszerűen csak virágzik tovább. Nem számít neki, hogy arra megy-e valaki, vagy sem; nem fontos számára. Ugyanúgy ontja az illatot, hadd vigye el a szél, ahová akarja. Ugyanúgy felajánlja az örömét Istennek, a mindenségnek. 
