2012. december 23., vasárnap

Marc Levy: Ki nem mondott szavaink


Lehetséges volna, hogy az az élet, ami annyi bajt okozott neked, megőrizte gyerekkori álmaidat, amit nálunk a szabadság elfojtott? Elhatároztuk, hogy segítünk neked, együtt róttuk Nyugat-Berlin utcáit. Határozottan lépkedtél, mintha már régen megbeszéltétek volna, hol találkoztok. Útközben fürkészve vizsgáltál minden egyes arcot, lökdösted a járókelőket, minduntalan hátrafordultál. A nap még nem kelt fel, amikor Antoine megállt egy tér közepén és azt kiabálta: „De megtudhatnánk legalább, mi a keresztneve annak a fickónak, akit már órák óta keresünk, mint a hülyék?” Nem értetted a kérdést, erre Antoine még hangosabban kezdett ordítozni: „név, Name, Vorname”. Dühbe gurultál, és te is üvöltve válaszoltál: „Knapp!” Így hívták a barátodat, akit kerestél. Akkor Antoine, hogy megértesse veled, nem rád lett mérges, elkezdte harsogni: „Knapp! Knapp!” Éktelen röhögéssel Mathias is csatlakozott hozzá, végül én is rákezdtem, hogy „Knapp, Knapp!”. Szinte táncra perdültünk, torkunk szakadtából énekeltük annak a barátnak a nevét, akit tíz éve kerestél. Az irdatlan tömegben egyszer csak hátrafordult egy arc. Láttam, ahogy a pillantásotok összeakadt: egy korodbeli férfi nézett rád. Szinte féltékeny lettem. Mint a hordából kivált két farkas, akik az erdő egy kanyargós ösvényén találkoznak, mozdulatlanul vizslattátok egymást. Aztán Knapp kimondta a neved, „Tomas?” Szép  volt, ahogy ott álltatok Nyugat-Berlin macskakövein. A karodba zártad a barátodat. Fenséges volt az arcotokon ragyogó öröm. Antoine sírva fakadt, Mathias vigasztalta. Ha ilyen hosszú ideig  el lettek volna választva egymástól, az ő találkozásuk  is ugyanolyan boldog lenne, bizonygatta. Antoine ere még jobban zokogott, mondván, hogy ez lehetetlen, hiszen nem is ismerik egymást olyan régóta. Te a legjobb barátod vállára hajtottad a fejed. Észrevetted, hogy nézlek, erre rögtön kiegyenesedtél, és még egyszer megismételted nekem: „A világ nagy, a barátság óriási”!

Marc Levy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése